Oroszország 2007-től évente két atomerőművet épít

Oroszország 2007-től évente két atomerőművet épít

2006. június 10. 09:53, Szombat
Két atomerőművi egység építését tervezi évente 2007-től Oroszország. Az ország vezető atomenergiaügyi illetékese szerint, aki Putyin elnökkel is tárgyalt a nukleáris energetikai fejlesztés kérdéseiről, az új erőműveket az ország világpiaci energetikai versenyképessége érdekében építik majd.

Szergej Kirijenko orosz sajtóforrások szerint elmondta azt is, hogy más alternatív energiaforrások fejlesztése is folyik majd párhuzamosan, ugyanakkor a geológiai kutatásokra és az uránium kinyerésére fordítandó (állami) pénzt megháromszorozzák.

A RIAN hírügynökség szerint Putyin elnök kijelentette, hogy országa kész a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőrzése mellett nukleáris üzemanyaggal kapcsolatos szolgáltatásokat, urándúsítást végző nemzetközi központot építeni.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások