LG.Philips: Már túl olcsók az LCD kijelzők

LG.Philips: Már túl olcsók az LCD kijelzők

2006. június 13. 06:07, Kedd
A korábbi 20 százalék helyett már csak 10 százalékos árbevétel-arányos nyereséget vár a második negyedévtől az LG.Philips LCD.

A folyadékkristályos képernyők egyik legnagyobb gyártója a kamatfizetések, leértékelések és amortizáció nélkül számított profitra adott előrejelzése még az elemzők többségét is meglepte borúlátásával. Az LG.Philips szerint az LCD-panelek ára egy negyedév leforgása alatt mintegy 15 százalékkal eshet, míg korábban egy számjegyű áresést jelzett előre a dél-koreai LG Electronics és a holland Philips által alkotott vegyesvállalat. Szakértők szerint az új előrejelzésből arra lehet következtetni, hogy a vállalat a második negyedévben 350 milliárd vonos (365,9 millió dollár) működési veszteséget halmozott fel. Elemzők rámutatnak, hogy a profitráták csökkenése elsősorban a fokozódó versenynek tudható be.

A Sharp, a világ legnagyobb LCD tévé gyártója részvényének árfolyama 5,13 százalékkal, idei legalacsonyabb szintjére csökkent. A futball világbajnokságtól várt LCD tévé kereslet növekedés nem következett be. Elemzők szerint a fogyasztók a vártnál lényegesen lassabb ütemben állnak át az LCD tévékre a hagyományos katódsugárcsöves készülékekről. Hasonlóan "forradalmi" változást vártak, mint amikor a fekete-fehér képernyős készülékeket cserélték le színesre, ez azonban a váltás ütemét nézve nem következett be. Egyes elemzők szerint ennek az az oka, hogy az LCD panelek árának csökkenése ellenére a fogyasztók nem tapasztalták a készülékek árának hasonló mértékű csökkenését.

Az LG.Philips tőzsdefelügyeleti beszámolójában annak a véleményének adott hangot, hogy az LCD panelek ára tízegynéhány százalékos mértékben csökken majd a korábban jelzett egyszámjegyű százalékos mérték helyett a második negyedévben, a nyári üdülési szezon közeledtével. LCD panel értékesítésének növekedési ütemét pedig közepesen magas húsz százalék feletti ütemről tízegynéhány százalékos ütemre mérsékelte. A Lehman Brothers előrejelzése szerint az LG.Philips LCD az idei évben 305 milliárd won (318 millió dollár) nettó veszteséget szenved el, azaz egy részvényre vetítve 853 wont, szemben a korábban jelzett 117 milliárd won nettó nyereséggel. Üzemi eredménye 344 milliárd won veszteség lesz. Májusban a Merrill Lynch vágta vissza az LG.Philips eredmény előrejelzését az LCD árak "extrém" áresését jelezve előre.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások