2006. június 16. 08:02, Péntek
A TheHotfix nevű oldal szerint a Microsoft egy harmadik és egy negyedik szervizcsomagon is dolgozik a Windows XP számára.
A Windows XP SP3 a tervek szerint 2007 második felében
jelenne meg, míg az SP4 megjelenésének az időpontja egyelőre még ismeretlen.
Korábban a szakemberek úgy vélték, hogy a Microsoft már nem biztos, hogy kiad javítócsomagokat a Windows XP-hez, hiszen a Windows Vista az idei év végéig megjelenik. Azonban, mivel a Vista megjelenése egészen a jövő év elejére, tavaszára csúszott, így ismét logikus lenne a redmondi konszern részéről egy javítócsomag kiadása.
A TheHotfix
információi szerint mind az SP3, mind az SP4 a Vista megjelenése után lenne elérhető és a negyedik szervizcsomagot már nem követné újabb. Ennek oka, hogy az SP3 és az SP4 az addig megjelenő összes biztonsági frissítést és javítást felöleli majd. Kérdéses ugyanakkor, hogy a két új javítócsomagban lesznek-e új funkciók is integrálva, mint történt az SP2 esetében vagy csak a hibajavításokat fogják tartalmazni.