Rasszizmussal vádolják a Sonyt

Rasszizmussal vádolják a Sonyt

2006. július 9. 14:34, Vasárnap
A Sonyt eddig nem jellemezték a félreérthető reklámok, ám most úgy tűnik, nem volt elég egyértelmű legújabb kampányában. A botrány a cég PlayStation Portable promóciójával kapcsolatosan robbant ki, amely immár nemcsak feketében, hanem fehér színben is kapható lesz.

A képi megjelenítés mindenképpen figyelemfelkeltő, a jelmondat pedig világosan utal a termékre, ám néhány kisebbségi vezetőt megrázott a plakát. Tem Leland Yee emberjogi aktivista, a különböző rasszhoz tartozó emberi csoportok egymás elleni kijátszását a reklámiparban érzéketlenségnek és a rasszizmus lehetőségét magában hordozó jelenségnek minősítette.



"Mélyen csalódtam a Sonyban, amiért érzéketlenül előállt egy ilyen faji töltetű reklámmal. Nem tudhatom, mi késztette erre a céget, de hiszem, hogy ez a marketingstratégia teljességgel szükségtelen és sokak számára nyíltan sértőnek hat társadalmunkban" - foglalta össze Leland a San Francisco Chronicle hasábján. Mindenesetre nem meglepő, hogy a plakát, amelyen egy már-már vakítóan fehér női alak nem éppen agressziótól mentesen ragadja meg fekete társát, sokakban nemtetszést keltett. A Hollandiában debütált poszteren a következő szlogen olvasható: "PlayStation Portable White is coming".

Rick Callender, a szilícium-völgyi NAACP esélyegyenlőségi szervezet elnöke úgy véli, az ilyesfajta sztereotip ábrázolásnak nincs helye a reklámok között. A Sony azonban továbbra is ragaszkodik álláspontjához, miszerint csupán az PSP színét akarták kihangsúlyozni. "A fehér PSP Benelux államokban futó marketing kampánya arra koncentrál, hogy érzékeltesse a fekete PSP és az új, kerámia fehér modell közti különbséget" - foglalta össze a gyártó szóvivője a GamesIndurty.biz oldalán. Meglehet a Sonynak a negatív kampány is kampány Európában, ám ezek után igencsak kétséges, hogy a tengerentúlra átviheti-e a koncepciót.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások