iWiW - a fejlődés szabályai

Tegnap a CEU vállalkozói rendezvényén első kézből, azaz Cseh Gábortól hallgattam meg az iWiW történetét.

Az iWiW, mint tudjuk, a "social networking" alkalmazások családjába tartozik. ("What is social networking?" - érkezett a kérdés a közönség soraiból. "Hát, az egy webhely, ahová beiratkozol, beírod az adataidat, aztán bejelölöd, hogy kik a barátaid meg az ismerőseid, majd együtt csináltok valamit..." - jött a kissé bizonytalan válasz a műsorvezetőtől.) Az iWiW több tekintetben ideális esettanulmány. Az ember szívét leginkább az a felismerés dobogtatja meg, mennyire működőképesek azok a törvények, amelyeket Shapiro és Varian foglaltak össze valamikor a múlt század végén a "hálózati gazdasággal" kapcsolatban. Az iWiW az alkotói számára sikertörténet, hiszen szépen fejlett állapotban, jó pénzért adták el a T-Online-nak. Vegyük most sorra e siker tényezőit. Milyen szabályokra kell figyelni?

Az első: célozz meg valamilyen fontos szükségletet. Ha tömegeket akarsz megnyerni, akkor lehetőleg valamilyen elemi, ha úgy tetszik az ösztönvilágban gyökerező igényt válassz. Az ember társas lény, törzsben, hordában, csapatban, családban szeret élni. Egyik jól megfigyelhető tevékenysége a "kurkászás": látom, megvagytok, jól vagytok, én is megvagyok, jól vagyok, tartsunk össze, én is segítek, te is segítesz, legyünk együtt, dumáljunk egy kicsit... Hol lehet ezt megfigyelni? Hát például a tömegközlekedési eszközökön, ahol az emberek hangos mobiltelefonozással kiteregetik mások elé a magánéletüket: a hívások nagy része ilyen "kurkászás". Nos, az iWiW, illetve a "social networking" tömeges jelenségként erre az igényre lő, szemlátomást sikeresen.

A második szabály: építs a hálózati jelenségre, vagyis arra, hogy egy hálózat annál értékesebb, vonzóbb, minél több tagja van. A hálózat növekedési görbéje az elrugaszkodási pont után exponenciális, aztán valamikor telítődik persze.
A harmadik szabály: a hálózat "berobbantásához" használd annak már meglévő tagjait, akik szájról szájra adják a hírt, egymást hívogatják. Adott méret felett ez sokkal hatékonyabb eljárás, mint bármilyen reklám.

A negyedik szabály: ha hálózati jelenségről van szó, ügyelj a rendszer skálázhatóságára, bővíthetőségére, a technika és a funkcionalitás oldaláról egyaránt. Időszakos megtorpanásokat el lehet viselni, a reklám szempontjából ezek akár jól is jöhetnek.
Az ötödik szabály: arra törekedj, hogy a hálózat csatlakozott tagjai maguk is tevékenyen építsék a rendszert, így egy csomó nem fizetett alkalmazottad lesz, akik neked dolgoznak, de nem kérnek érte pénzt, ezt esetleg észre sem veszik, legfeljebb akkor hökkennek meg egy kicsit, amikor eladod az egészet. Ne feledjük: a népszerű "social networking" helyeket tulajdonképpen a felhasználók töltik fel tartalommal.

A hatodik szabály: a felhasználókat meg kell tartani. A mai világban a rendszerek másolása könnyű feladat, éppen ezért az igazi értéket a megszerzett felhasználó adja. Mit kell tehát tenni? Először is ki kell használni az első piacralépő előnyeit, gyorsan be kell robbantani a hálózatot, mielőtt a többiek észbe kapnak, másodszor pedig szükség van arra, amit a közgazdászok "lock-in"-nek (lekötés, foglyul ejtés) neveznek: a felhasználónak drága legyen a kiugrás vagy a váltás, ilyen esetben veszítse el a befektetéseit. Ha a "lock-in" működik, a felhasználó a nevezetes "exit-voice-loyalty" döntési hármasból a "loyalty"-t, azaz a hűséget választja, vagy legfeljebb a "voice"-ig jut el, vagyis zsörtölődik egy kicsit, hangot ad a nemtetszésének, de egyébként hű marad.

A hetedik szabály: ha az egészet vállalkozásként csinálod, szükség van valamilyen pénzszerzési modellre is. Ez többféle lehet, de alapvetően három megoldás közül lehet választani: (a) fizetős vagy részben fizetős szolgáltatásként lehet működtetni a rendszert, (b) a figyelmet lehet eladni, vagyis meg kell nyitni a rendszert a reklámozók előtt (a Google bevételének 99%-a a találati listák melletti reklámokból származik), (c) az egész rendszert, magát a vállalkozást kell eladni, ami teljesen normális gyakorlat. A nyolcadik szabály: a piaci pozíciót, a pénzáramlást valahogy meg kell védeni, ami fogas kérdés, a fentebb említett "lock-in"-nél többről van szó - de ez az adott esetben már a T-Mobile gondja.

A felsorolt alapszabályokon kívül van itt egy sor más érdekes kérdés és tanulság is. Mennyire lehet ezt az egészet tervezetten, tudatosan csinálni? Cseh Gábor szavaiból azt vettem ki, hogy az ő esetükben a tudatosság és az organikus-iterációs fejlesztés valamilyen elegyéről van szó: van egy alapötlet, ami mindig arrafelé tágul, ahol éppen tér nyílik, és ami az adott feltételek mellett kivitelezhető, megvalósítható. Aztán itt van maga a rendszer- és szoftverfejlesztési projekt, ami szemlátomást nem hasonlít a klasszikus "vízesés" modellre. Itt az emberi oldal, az emberi tényező: mi motiválja a fejlesztőket, hogyan lehet őket együtt tartani.

Végül itt a vevő problémája: miért vette meg a T-Online az iWiW-et? Tudja, hogy mit fog csinálni vele? Nem lenne meglepő, ha ezt egyelőre nem tudná, az informatikai világban (és talán másutt is) gyakran előfordul az ilyesmi: látjuk hogy nő, látjuk hogy népszerű, megvesszük, aztán majd meglátjuk, mire lesz jó. (Tessék az eBay - Skype felvásárlás történetét és Meg Whitman vonatkozó nyilatkozatait vonatkozó nyilatkozatait tanulmányozni.).