Általános kampányt indítanak a német fogyasztóvédők

Általános kampányt indítanak a német fogyasztóvédők

2006. július 14. 17:04, Péntek
A német fogyasztóvédelmi szervezetek megunták, hogy a vásárlók napjainkban gyakorlatilag már semmilyen jogokkal nem rendelkeznek és masszív támadást indítottak a kormány és a szerzői jogvédők ellen.

"A digitális szolgáltatásokkal kapcsolatban ma a felhasználóknak szinte semmi joguk nincs. S hogy mindez még ne legyen elég, sok internetezőt a hatóságok bűnözőnek állítanak be és megpróbálják úgy is kezelni őket" - nyilatkozta Patrick von Braunmühl, a német Fogyasztóvédelmi Központok Szövetségének (VZBV) alelnöke. A szakember egyúttal bejelentette, hogy felszólítják a német állampolgárokat, csatlakozzanak az egész országra kiterjedő tiltakozó akcióikhoz.

"Az ember persze nem várja el, hogy mindent ingyen tölthessen le az internetről, de az biztos, hogy jelenleg korlátozzák a felhasználók jogait" - tette hozzá von Braunmühl. A szervezet alelnöke úgy vélte, a német szerzői jogi törvény reformja is a kívánt hatással ellentétes reakciókat válthat ki az emberekből.

A szakértők igazat adnak a fogyasztóvédőknek, mert nem tisztázottak a digitális szolgáltatásokkal és művekkel kapcsolatos jogok. Az például köztudott, hogy egy megvásárolt könyvet bárki tetszőleges számban elolvashat vagy kimásolhat belőle részleteket, idézhet belőle és ha megunta, eladhatja egy antikváriumban. Ezzel szemben egy a világhálóról letöltött zenei fájl vagy elektronikus könyv esetében koránt sem ilyen egyszerű a helyzet. Tilos például egy e-könyv újra eladása vagy az abból való másolás.

Vásárló legyen a talpán, aki eligazodik ebben a rengetegben. Számos szabály egymásnak ellentmondó, gyakorlatilag lehetetlen kiigazodni ebben a dzsungelben. A VZBV azután döntött a kampánya elindításáról, hogy előzőleg megvizsgáltatta 20 különböző cég szerződéstípusait és üzletszabályzatát. "Nem volt egyetlen olyan vállalat sem, ahol ne lett volna legalább egy olyan rendelkezés, ami megsértette a fogyasztók jogait. Körülbelül olyan a helyzet, mint ha egy könyvesboltba belépve azonnal kezünkbe nyomnának egy szabályokkal teli papírlapot, ami megszabná, hogy hol léphetünk be az adott üzletbe, hol hagyhatjuk el azt, mely könyvek között kutathatunk és melyik művekbe lapozhatunk bele" - mondta Till Kreutzer, a tanulmányt készítő ügyvéd.

A VZBV a tanulmány elkészülte után figyelmeztető levelet küldött négy szolgáltatónak (iTunes, T-Com, Nero és ciando), amelyben felszólította őket a kifogásolt és jogellenes bejegyzések internetes szerződéseikből való törlésére. Amennyiben ez nem történik meg záros határidőn, vagyis négy héten belül, akkor feljelentést tesz ellenük a szervezet.

Az akció célja egyértelmű: felvilágosítani az embereket a jogaikról és tudatosítani a cégekben: véget ért az a korszak, amikor a világhálóról egy zeneszámot letöltő nagypapát bűnözőnek állítják be és úgy is kezelik.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások