Az Ericsson optikai hálózatot épít Bólyon

Az Ericsson optikai hálózatot épít Bólyon

2006. július 19. 14:54, Szerda
Az Ericsson Magyarország nyerte a Bóly város önkormányzata által kiírt közbeszerzési pályázatot, amely során a településen végponttól-végpontig terjedő optikai hálózat és TriplePlay szolgáltató központ kerül kiépítésre.

Hárs József, Bóly város polgármesterének kezdeményezésére Magyarországon első ízben valósul meg, hogy egy egész településen végponttól-végpontig terjedő, világszínvonalú optikai hálózat épül ki. "Bóly lakossági összefogással a ’90-es évektől kezdődően teljes infrastruktúrát épített ki a kisvárosban. A 10 éve elnyert intelligens település pályázat lehetővé tette, hogy a kábeltévé rendszeren keresztül Bóly lakosságának mára már közel fele internetkapcsolattal rendelkezzen." - mondta Hárs József.

" "Az időközben felnövekedett új generáció igényei folyamatosan nőttek, így szükségessé vált az immár lelassult és elavult hálózatot a legfejlettebb technológiára cserélni. Az új optikai hálózat reményeink szerint Bóly jövőjét is fogja szolgálni, hiszen a térségben komoly állami infrastrukturális beruházások indulnak és mi erre egy világszínvonalú informatikai és távközlési rendszer kialakításával készülünk fel, segítve ilyen módon is a meglévő és betelepülő vállalkozásokat."- tette hozzá.

"Nagyra értékeljük, hogy egy város önkormányzata hosszú távú, valóban időtálló megoldásban gondolkodik, a lassú, fokozatos felzárkózás helyett bátran az európai élmezőnybe lép" - nyilatkozta Monszpart Zsolt, az Ericsson Magyarország vezérigazgató-helyettese. "Az Ericsson számos hasonló optikai hálózatot épít a fejlett világban, de ez az első példa arra, hogy térségünkben egy minden tekintetben élvonalbeli városi hálózat kerüljön kialakításra."

Az optikai hálózat az Ericsson által kifejlesztett és szabadalmaztatott Ribbonet® és Micronet™ szál- és kábelbefúvásos technológiával épül. A Ribbonet® és Micronet™ alkalmazása gyors és költséghatékony, a jövőben felmerülő többletigények rugalmasan kezelhetőek. A projekt keretében minden bólyi háztartás és vállalkozás számára kiépül az optikai csatlakozási végpont. A hálózaton az Ericsson optikai Ethernet hozzáférési rendszere (FEA - Fiber Ethernet Access) juttatja el a lakossági és üzleti felhasználókhoz az ún. TriplePlay (három az egyben: internet, IP alapú hang és IP alapú, interaktív TV) szolgáltatást.

Az előfizetőknél az optikai szál és a rajta bejövő szolgáltatások egy digitális előfizetői berendezésben végződnek, amely egyben a lakásban vagy irodában kialakítható kis helyi hálózat központi egysége is lehet. Ez az eszköz egyidőben több végkészüléket (asztali számítógépeket, tévé- és telefonkészülékeket) tud kiszolgálni. A végberendezés speciális kialakítása lehetővé teszi a jól megszokott, régebbi telefonok és faxok közvetlen csatlakoztatását is, de a hálózat képes multimédia (hang, videó, üzenetküldés) közvetítésére és akár videotelefonálásra is.

Az Internet-protokoll alapú (IP-TV vagy más értelmezésben Interactive Personalized TV) rendszer az egyirányú műsorszórást interaktivitással egészíti ki: a tévéképernyőn, akár a tévéműsorok követésével párhuzamosan is, az internetről már ismert és így megszokott szolgáltatások is igénybe vehetők egy egyszerű kezelői felület segítségével. Az IPTV rendszer bevezetése lehetőséget ad a későbbiek során speciális alkalmazások - pl. a műsorfolyam időbeli késleltetése, válogatás egy műsorarchívumból stb. - bevezetésére.

A hálózat időtállósága, a nagy sávszélesség (induláskor 100 Mbit/s-os le- és feltöltési sebesség, később növelhető) és a garantált minőségű kapcsolatok számos egyéb alkalmazás bevezetését teszik lehetővé a jövőben, mint pl. térfigyelés, otthonfelügyelet, elektronikus videotéka, jelenlét-információ (ki, hol tartózkodik), idősek orvosi felügyelete, távmunka, elektronikus ügyintézés stb.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások