Másfélszeresére nőtt a Nokia profitja

Másfélszeresére nőtt a Nokia profitja

2006. július 20. 19:46, Csütörtök
A finn Nokia, a világ legnagyobb mobiltelefon-gyártója csütörtökön 1,14 milliárd eurós adózott eredményt jelentett a második negyedévről, 43 százalékkal többet az egy évvel korábbi 799 milliónál.

Az ütem, továbbra is a fellendülő mobilpiacnak és különösen a multimédiás készülékek növekvő keresletének köszönhetően, jócskán gyorsult: az első negyedévi 1,048 milliárd eurós adózott eredmény még csak 21,4 százalékkal haladta meg az egy évvel azelőttit. A cég 2004 óta ledolgozta némi fejlesztési lemaradását. A második negyedévben az üzemi eredmény 1,5 milliárd euró volt, egy évvel korábban 1 milliárd. A forgalom 9,81 milliárd euró volt, 22 százalékkal több a tavalyi második negyedévi 8,06 milliárdnál.

A második negyedévben a Nokia 78,4 millió készüléket adott el, 4 százalékkal többet, mint az első negyedévben, és 29 százalékkal többet, mint egy évvel azelőtt. A piaci részaránya, a cég saját becslése szerint, 34 százalékos volt, kisebb az első negyedévi 35 százaléknál, de több a tavalyi második negyedévi 33 százaléknál. A Nokia az első negyedévben 75,1 millió készüléket adott el, 40 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, de 10 százalékkal kevesebbet, mint a tavalyi utolsó negyedben.

A Nokia saját becslése szerint az összes gyártó a második negyedévben 230 millió mobilkészüléket adott el világszerte, 7 százalékkal többet, mint az első negyedben, és 26 százalékkal többet, mint a tavalyi második negyedben. A cég szerint a mobilkészülékek világpiaca az idén 15 százalékkal bővülhet. Az év elején még csak "több mint 10 százalékos" növekedésére számítottak a cégnél, azzal, hogy bizonyára növekedni fog az érték is, bár ezt továbbra is korlátozzák a feltörekvő piacok. A tavalyi egész évről a Nokiánál úgy becsülik, hogy a világpiac 24 százalékkal 795 millió készülékre nőtt, és ebből a cég részesedése 265 millió készülék volt - rekord mennyiség - 28 százalékkal több a 2004-esnél, vagyis évi átlagban a piaci részarányuk nőtt, 33 százalékra.

A Nokia készülékeinek átlagára 102 euró volt a második negyedévben. Az átlagár 103 euró volt az első negyedévben, kevesebb a tavalyi első negyedévi 110 eurónál, de magasabb az utolsó negyedévi 99 eurónál.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások