A Microsoft a robotikában látja a jövőt

A Microsoft a robotikában látja a jövőt

2006. július 25. 12:05, Kedd
A szoftvermogul kilencfős, Robotics Group névre keresztelt csoportjának célja, hogy a robotikát tömegcikként vigye be a hétköznapokba. Többek között szabványok létrehozásával könnyítenék a fejlesztést.

A közelmúltban a csoport előállt Microsoft Robotics Studio névre hallgató szoftverének bemutató verziójával. Az alkalmazást arra tervezték, hogy könnyebbé tegye a robotok programozását, átvállalva az ezzel járó nehézkes munka nagy részét, valamint, hogy szabványokat hozzon létre a különböző hardver típusokhoz.

"Kicsit deja vu érzése támad az embernek" - kezdi Trower, a Microsoft 24 éves veteránja. "Egykor a PC-kel kapcsolatban is gyakorta tették fel a kérdést: mi szükségem van nekem erre a technológiára?" - idézi az interjút a ZDNet. A '70-es évek végén és a '80-as évek elején a PC-ipar csak a legelvetemültebb csodabogarak játszótere volt, akik képesek voltak felfogni a technológia összetettségét és a benne rejlő lehetőségeket. A számítástechnikát azután a szélesebb közönséggel is megismertették, majd kikövezték az utat a felhasználó-barát programok felé.

A Microsoft betörése a robotikába igazi szenzációnak bizonyult - itt jelenleg nincs olyan erős szereplő, amelyik közvetlenül konkurenciát jelentene a szoftveróriás számára, sőt a legtöbb cég úgy látja, a redmondi vállalat érdeklődése csak az ő tevékenységük létjogosultságát igazolja. "Ez hitelt kölcsönöz az iparnak, jelezve, hogy nemcsak a technikai zseniknek szól" - vélekedett Jon Mandrell, a robotikával és rendszerintegrálással foglalkozó CaraWare főtanácsadója. A Microsoft fejlődőképesnek látja a piacot és Trower is egyetért az elemzők többségével, akik szerint az üzletág egy évtizeden belül többmilliárdos iparrá válhat.

Tandy Trower, a Microsoft Robotics Group vezetőjének munkahelye nem tartozik a szokványosak közé. A robotikai csoport is meglehetősen különbözik a cég többi üzleti egységétől. Irodáik a vállalat kutatóközpontjában kaptak helyet, a csoport pedig - az üzleti vezetés helyett - Craig Mundle-nek, a kutatási és stratégiai vezetőnek tartozik jelentéssel.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások