Civilization IV: Warlords

Ahogy említettem, a kiegészítő legtöbb pályája az ókorra fókuszál, így elmaradhatatlan a IV. századbeli makedón hódítás mellett egy korábbi, a peloponnészoszi háború és egy a kettő közti "eset", a római birodalom létrejöttének feldolgozása. A mediterrán világban játszódó terepen egyébként óriási szerepe lesz a tengeri hatalom kialakításának, ami szintén nem volt jellemző a korábbi részekre, sőt nem leszünk korlátozva abban, hogy melyik oldalon állunk. A görögök esetében voksolhatunk akár a spártaiakra, akár az athéniakra, mint kezdő összeállításra. A római terepen, ami pedig a mediterrán egy tágabb megjelenése, jöhetünk akár római, akár kártágói, kelta, egyiptomi vagy görög színekben is. Ez nyilván egy megszállott játékos számára azt jelenti, hogy ennyiszer kell végigjátszani a terepet, ami újabb 9 hónapra hidegre teheti a komoly stratégákat.

A szcenáriók közül kettő szintén a régi időket idézi, de a távol-keleten játszódik, melyből az első a mongól hódításokat mintázza, ahol a cél nem a behódoltatás, hanem a lakott területek porig rombolása. Dzsingisz kán és seregei ráadásul rendelkeznek egy olyan képességgel, hogy nem szükséges véglegesen eldönteni, hova is települnek, hanem időről-időre költözhetnek és a választott terület flórája befolyásolja, hogy milyen egységet tudnak előhúzni a kalapból (erdős/ostromgép, sivatag/gyalogság, füves/lovasság).



Ugyanakkor a másik távol-keleti szcenárió a kínaiak belső csatározásait modellezi, ahol a vallások helyét a különböző vérvonalak veszik át, amiket házasságok, szövetségek révén variálhatunk, a cél persze nem más, minthogy vezessük a nagy kínai népet/népköztársaságot egyeduralkodóként. A hangsúly itt nagyon áttevődik a diplomáciára, de a technológiai fát úgy variálták, hogy igen komoly hadseregeket tudjon a játékos kiépíteni, mint ahogy volt ez azokban az időkben valójában is. Érdekes, hogy a Nagy Fal projekt helyett Nemzeti Fal van, amit minden nemzet képes megépíteni, így keményítve meg a háborúk ritmusát.

A modern kor kedvelőinek sem kell lefelé görbíteni szájukat, hiszen helyett kapott Omens néven egy XVIII. századi észak-amerikai szcenárió, ahol a várthoz képest nem a Colonization játékot tömörítették be egy kis ismétlésnek, hanem egy teljesen meglepő új szempontot hoztak be. Választható népként a franciák és a britek szerepelnek, a kihívás pedig nem más mint a katolicizmus (anglikanizmus), illetve a protestantizmus elterjesztésének kérdése. A franciák nyilván az előbbit, a britek pedig az utóbbit forszírozzák, a cél pedig, hogy a választott néphez közelebb álló izmust a térkép 75%-n elismerjék a lakosok, tehát nem is kell feltétlenül meghódítani az egész térképet, sőt nem is feltétlenül elég csak meghódítani.

A szívás csupán annyi, hogy időről-időre megjelenik a szentlélek, aki olyan jóságos, hogy a legutolsó helyen álló civilizáció (akár a helyiek) oldalán száll be a hadakozásba és mivel nem földi teremtmény, ezért tűzlabdáival könnyedén elpusztít bármilyen militáns csapatot. Ez vagy mosolyt csal a régi játékosok szájára, vagy felidegesíti őket, de nem hiszem, hogy maguknál voltak a fejlesztők mikor ezt kitalálták.

Az utolsó, ámbátor legkomolyabb szcenárió, a várva várt... a másfél évtizede várt... a hipernagyon várt barbár küldetés. Ki ne szidalmazta volna őket éveken keresztül, ki ne üvöltött fel dühösen, mikor meglátta a kis piros pöttyöt a minimap sarkában. Eddig mindenki utálta őket, de most! Végre átélheti mindenki milyen jó is a rombolás. A szituáció a következő: elkezdődik egy teljesen normális játék, annyi különbséggel, hogy minden civilizációt AI irányít - haha.



Nem sokkal később (gondolom mindenkiben élő emlék az, hogy mit jelent a nem sokkal később) pedig magunk is színre léphetünk az agyatlan barbárnéppel, akiknek elég pénze van ahhoz, hogy összevásároljanak egy halom egységet és nekiálljanak gyepálni a kultúrahordozókat. A különbség annyi, hogy várost elfoglalni nem lehet, csak leigázni, lerombolni, földbe tiporni, megalázni, nőket megerőszakolni (kicsit talán elragadtattam magam). Ezért cserébe pénz kapunk, amiből újabb egységek vehetők és újabb ártatlan életek millióit olthatjuk ki. Nem tudom ez kinek mennyire revans, de jó móka, az biztos.

Összegzés: A részletes értékelést ez esetben kihagynám, hiszen a játék kizárólag tartalmilag bővült, tehát minden, amit az alapjátékról leírtam, áll itt is. A lényeg, hogy a Warlords egy nagyon széles skálát nyújt a megfáradt és a lelkes rajongóknak is, igazi vérfrissítésként. Gondoljunk csak a pátoszteli antik területekre és az észnélküli pusztítást hívó barbár küldetésekre. Micsoda spektrum! Lévén ez egy kiegészítő, a szcenáriók még könnyű fokozaton is elég húzósak lehetnek kezdők számára, ezért mindenkinek javallott az alapjátékban trenírozni magát kicsit, kivéve ha élvezi a kudarcokat. Akármilyen könnyen is hangzik, még a barbár pusztítás sem olyan könnyed mulatság.

Természetesen a kiegészítő a tartalmi elemek mellett felvonultatja a 9 hónap összes javítócsomagját és a külön megjelent multiplayer klienst is. Egy szóval telitalálat - aki beszerzi a kiegészítőt, ne csodálkozzon, ha szeptemberben hófehéren tér vissza a nyaralásból (vagy ha laptopról nyomja, akkor éppenséggel szénné égve).