Neverwinter Nights 2 - demóverzió nélkül

Neverwinter Nights 2 - demóverzió nélkül

2006. augusztus 4. 01:31, Péntek
Még egy cég feliratkozott arra a listára, akiknek már teher demót készíteni a végleges verzió kiadása előtt. Hatalmas bánatunkra ez a cég az Obsidian Entertainment.

Ahogy azt a nagymúltú játékfejlesztő gárda hivatalos közleményéből kiderül, a Neverwinter Nights 2-ből nem fog kipróbálható verzió készülni, legalábbis a megjelenés előtt biztosan nem. Ez igen szomorú fejlemény, hiszen ez a tendencia egyre erősebben jelen van mostanság a játékiparban, hiszen egyre többeknek túl snassz demót készíteni. A próbaverzióra pedig szükség lenne, hiszen még ott is meg lehetne hallgatni több tízezer ember véleményét, óhaját-sóhaját. Ettől fosztja meg magát az Obsidian, no meg minket attól, hogy véleményt alkothassunk a készülő RPG-ről, ami biztosan megrengeti a piacot, de így kicsit savanyú a szánk íze.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Ezen az sem változtat, hogy a cégnél megpróbálják velünk elhitetni, hogy az, ami a fogyasztók ellen van, az értük van. Azt találták ugyanis mondani a fejlesztők, hogy azért nem lesz demó, mert teljesen az utolsó simításokra szeretnének koncentrálni. Na erre mondjuk mi azt, hogy hiszi a piszi.

A játék hivatalos oldala

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások