Összeolvadhat az Asustek és a Gigabyte

Összeolvadhat az Asustek és a Gigabyte

2006. augusztus 7. 21:06, Hétfő
Divatba jött a vállalati fúzió: tajvani értesülések szerint az Asus a Gigabyte felvásárlásával szeretné megóvni előkelő pozícióját az alaplapok terén a konkurenciával, mégpedig elsősorban a Foxconnal szemben.

A DigiTimes jó szokása szerint ezúttal is az alaplapgyártóktól kiszivárgott információra alapozza hírét, amelyben a két vállalat összeolvadását valószínűsítik. A jól értesültek szerint erre azért kerülne sor, mert az Asustek egyre jobban tart a riválisoktól, és helyzetét egy ilyen akvizícióval erősíteni meg. Az így létrejövő páros az alaplapok piacának jelentős hányadát tartaná saját kézben.

Az összeolvadásról szóló hír egyelőre merő spekulációnak minősíthető, annál is inkább, mert a tajvani tőzsdén mindkét fél tagadta, hogy a közeljövőben sor kerülne egy ilyen lépésre. Az ATI felvásárlása óta azonban nagyon is jól tudjuk, hogy nem szabad félvállról venni a korai értesüléseket, bármilyen hihetetlennek is tűnnek eleinte. Igaz, az Asusban a piac vezető cégét tisztelhetjük, ám ez az első hely egyre kevésbé tűnik biztosnak, ahogy növekszik - az elsősorban ázsiai - konkurencia ereje.

Az első számú veszélyforrást a Foxconnban vélik megtalálni, amely idehaza még csak 1-2 éve tett szert nagyobb ismeretségre. A cég az elmúlt évben összesen 40 millió alaplapot szállított le (ebből 32 millió OEM), míg az Asus 52 millióval büszkélkedhetett. A vetélytárs azonban idén is jelentős növekedésre számít, és ez egyre nagyobb nyugtalanságot kelt az Asus háza táján. Számítások szerint a Gigabyte beszállásával utóbbi produktuma azonnal 78 millió darabra ugrana, amivel a globális piac 45 százalékát, tehát csaknem felét kaparintanák meg.

Mivel az érintettek határozottan tagadták a hírt, csak a sötétben tapogatózunk. Korábban már felmerült, hogy a Gigabyte az MSI-vel egyesülne, ám ez később mégsem történt meg.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások