Régióvezető az APC hazai vezére

Régióvezető az APC hazai vezére

2006. augusztus 8. 08:43, Kedd
Hosszabb távon sem gondolkodik saját vállalkozás alapításán Bíró Viktor, az APC hazai képviseletének vezetője, pedig régióvezetőként kialakított kapcsolatrendszere jó alapot teremthetne ehhez.

Bő két hónapja irányítja a szünetmentes tápegységeket fejlesztő és forgalmazó amerikai APC 14 országot lefedő délkelet-európai régiós tevékenységét. Magyarország földrajzi elhelyezkedésének vagy személy szerint önnek szólt ez a megbízás?
- Az APC korábbi régiós felosztásának megváltoztatását, a hét új országcsoport kialakítását a világcég központi menedzsmentje határozta el. E döntést gazdasági-politikai megfontolások alapján hozták, és üzleti szempontokat érvényesítettek akkor is, amikor megnézték, hogy helyi menedzsereik közül ki a legalkalmasabb egy-egy régió irányítására.

Önnek szavaztak tehát bizalmat. Miért nem a nagyobb és fejlettebb piacon dolgozó olasz vagy görög kollégájának?
- Több tényező is szerepet játszhatott ebben. Figyelembe vehették, hogy melyik ország képviselete nyújtotta a legjobb teljesítményt az elmúlt időszakban. Az említett két országban dolgozó kolléga ellen szólhatott, hogy ezek viszonylag érett piacok, a nagy növekedési lehetőség viszont Kelet-Közép- és Délkelet-Európa elmaradottabb informatikai infrastruktúrával rendelkező országaiban van. A legfontosabb szempont pedig az lehetett, hogy az elmúlt hét évben Magyarországról irányítottuk a 14 ország legtöbbjét, így itt halmozódott fel az a tudás, piacismeret és kapcsolatrendszer, aminek alapján jól meg lehet oldani a régió irányítását.

Megspórolják a betanulási időt...
- Pontosan. Amikor 1999-ben átvettem a Magyarországtól délre fekvő terület értékesítésének irányítását, én sem ismertem azt a piacot; így ha az amerikai cégvezetés most új embert keresett volna erre, azzal hónapokkal csúsztatta volna el üzleti tervei megvalósítását.

Egy olasz főnök azonban mégiscsak "nagyobb kutya", mint egy magyar, nem? Ez nem okoz gondot?
- Ezt a régiók kialakítását megalapozó döntés előtt az amerikaiak is végiggondolták, és nyilván elmagyarázták szempontjaikat minden érintettnek. Az új felállás indulásakor én is feltettem egyenesen a kérdést külföldi kollégáimnak: okoz-e zavart, hogy egy kisebb piacot jelentő ország vezetője alá osztották be a nagyobbak első embereit, de semmilyen kifogást nem fogalmaztak meg.

A korábbi munkahelyein is informatikus-értékesítőként dolgozott. Honnan jött e két terület iránti affinitása?
- Családi indíttatásból lettem műszaki ember, főként nyolc évvel idősebb bátyám volt rám erős hatással. Az egyetemre már úgy jelentkeztem, hogy tudtam: nem akarok elméleti szakember, kutató lenni, hanem a matematika és fizika valamilyen alkalmazott területével szeretnék foglalkozni. Ugyanez vezetett el a gazdasághoz: jobban érdekelt a technikai eszközök értékesítése, marketingje, az ezzel elérhető üzleti siker, mint a technológia műszaki oldala. A diplomamunkámat még egy nagyon száraz műszaki témából írtam, ám hiába ajánlottak ennek alapján "fehér köpenyes állást", inkább felütöttem az újságokat, és olyat kerestem, ahol a technológia ismeretét ötvözni lehetett az üzlettel.

Az első munkahelyét, az Ecodatát azonban elég gyorsan elhagyta. Miért?
- Elsősorban azért, mert ott szoftverek értékesítésével, telepítésével, támogatásával kellett foglalkoznom, ám engem jobban érdekelt a "vas". Ez volt az az időszak, a kilencvenes évek eleje, amikor az ország felszabadult, kinyíltak a kapuk, és a vak is láthatta, hogy az informatikai infrastruktúra kiépülése első lépésben rengeteg hardver behozatalát jelenti majd. Ebben akartam részt venni, amire második munkahelyemen, a Professzionálnál lehetőséget is kaptam. Ez a cég állami vállalatok it-szerviz-szolgáltatója volt, ám a privatizációval fogytak az ügyfelei, s ezért csak új rendszerek telepítésével tudta növelni bevételeit.

Mi vitte innen az APC-képviselethez?
- Nem láttam perspektívát magam előtt, olyan környezetre vágytam, amely nagy feladatokat és nagy lehetőségeket tartogat. Ezt akkoriban a multiknál lehetett megtalálni. Szerencsém volt, mert az APC éppen embereket keresett, így helyezkedtem el a képviseletnél.

Nem zavarja, hogy a termékek, amelyeket forgalmaznak, a rémisztő "szünetmentes tápegységek" néven futnak, ahelyett, hogy mondjuk a szakboltok kirakataiban látható digitális fotómasinák vagy videojáték-konzolok lennének, amelyek a fiatalok rajongásának tárgyai?
- Őszintén szólva a legkevésbé sem. Az APC a maga területén piacvezető. Olyan márka, mint mondjuk a nyomtatók területén a Hewlett-Packard vagy a szoftvereknél a Microsoft. Attól, hogy a szünetmentes tápegységek kiesnek a végfelhasználók érdeklődésének köréből, még nem kevésbé fontosak az elektronikai eszközök működtetésében. Ez utóbbiakból pedig egyre többet használunk, így az APC piaca is biztos jövő előtt áll - üzleti szempontból ez a fontos. Ma már egyébként színesebb a termékpalettánk, például hűtőrendszerek is szerepelnek rajta.

Ezek szerint jelenlegi munkahelyén képzeli el a jövőjét hosszabb távon is, nem akar például saját céget alapítani?
- Kérdés, mit értünk hosszabb távon. Tíz évre előre például nem tervezek, mert olyan gyorsan változnak az üzleti körülmények, hogy a terveimet folyton át kellene írnom. Saját cég alapításán azért nem gondolkodom, mert ahhoz látnom kellene egy olyan új terméket, szolgáltatást, amellyel saját vállalkozásom mintegy kiszolgálhatná a kialakult kapcsolatrendszerem tagjait, akik számára ez új üzleti lehetőséget nyújtana, de egyelőre nem látok ilyet. Igyekszem eltökélten, keményen dolgozni. Ez eddig bevált, mindig meghozta a gyümölcsét.

Bíró Viktor 1985-ben végzett a BME villamosmérnöki karán, majd 1994-ben szerzett diplomát a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem gazdálkodási karának külkereskedelmi szakán. Az Ecodata Kft.-nél dolgozott csoportvezetőként 1991 és 1992 között, majd öt évig a Professzionál Kft. értékesítési és marketingigazgatója volt. Az APC magyarországi kereskedelmi képviseleténél 1997-ben helyezkedett el, ahol előbb district managerként, majd délkelet-európai country managerként dolgozott. Az előző két évben kelet-közép-európai country manager volt, e pozíciójában 12 ország értékesítési tevékenységét irányította. Idén május végétől az APC délkelet-európai regionális menedzsereként dolgozik, s 14 ország - Magyarországon kívül a délkelet-európai országok, illetve Málta, Ciprus, Izrael és Olaszország - tartozik a vezetése alá. Bíró kilenc éven át OB-I-es vízilabdázó volt.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások