Synergon I. félév: 23,7 millió forint nyereség

Synergon I. félév: 23,7 millió forint nyereség

2006. augusztus 11. 08:33, Péntek
A Synergon Informatikai Nyrt. 23,7 millió forint adózás utáni eredményt ért el 2006 első félévében, szemben az előző év azonos időszaki 312,86 millió forintos nyereségével - közölte a társaság pénteken a tőzsdei gyorsjelentésében.

A társaság 2005 első félévében 372 millió forintos, a korábbi években elhatárolt céltartalékot forgatott vissza. Ezt az egyszeri hatást kiszűrve a bázisidőszakot 59 millió forintos veszteséggel zárta volna. A nem auditált, konszolidált, nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült jelentés szerint a társaság a félév során 9,98 milliárd forint értékesítési árbevételre tett szert, ami 18 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

A jelentés szerint a Synergon csoport az idén az első félévi dinamikus árbevétel-növekedést elsősorban a Synergon Informatikai Nyrt. és a SAO-Synergon Kft. működésének köszönheti. Az árbevétel alakulásában nagy szerepet játszottak a távközlési és az államigazgatási szektor időszak eleji eszközmegrendelései, ugyanakkor a második negyedév magas szolgáltatástartalmú projektjeinek hatására a teljes első félév fedezethányada már gyakorlatilag megegyezik a bázisidőszakival.

A csoport a második negyedévben 3,321 millió forintos nyereséget ért el, ami jóval alulmúlja a 14 millió forintos elemzői várakozást. Tavaly a második negyedévben 231,64 millió forintos eredményt realizált. Az értékesítési közvetlen költségek az árbevétel növekedését meghaladó mértékben, 20 százalékkal nőttek, 6,87 milliárd forintot tettek ki az első félévben.

A beszámolási időszakban a cégcsoport árbevételéből és közvetlen költségeiből számított fedezettömeg az előző időszakhoz képest 15 százalékkal nőtt. A 31 százalék realizált fedezethányad az előző évhez képest 1 százalékkal csökkent. Az elmozdulást az értékesítés összetevőiben történt változás okozta, ugyanis az alacsonyabb fedezetet eredményező termékértékesítés nagyobb részt képviselt a teljes forgalomból, mint a bázisidőszakban. Az üzemi nyereség 3,36 millió forint volt az első félévben, egy évvel korábban 181,78 millió forint veszteséget mutatott.

A működési költségek 2006 első hat hónapjában 3,1 milliárd forintot tettek ki, 8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A működési költségek közül a munkaerő, az üzemanyag, a szakértői díjak és a fenntartási költségek okozták a változást. A pénzügyi műveletek nettó eredménye 2006 első félévében 54 millió forint volt. A Synergon csoport anyavállalatra jutó, kisebbségi részesedést nem tartalmazó adózás utáni eredménye az idén az első félévben 24 millió forint volt.

A Synergon jegyzett tőkéje 1,91 milliárd forint, saját tőkéje 7,06 milliárd forint volt a félév végén. A társaság részvényei a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában forognak. A csütörtöki záróáruk 840 forint, az elmúlt egy év legmagasabb árfolyama 875 forint, a legalacsonyabb 453 forint volt.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások