Kína egyre fontosabb a Sony számára

Kína egyre fontosabb a Sony számára

2006. augusztus 23. 23:59, Szerda
A Sony tervei szerint két-három éven belül Kína lesz termékeinek második legnagyobb piaca, e cél elérése érdekében a 2007 márciusával végződő üzleti évben 200 millió dollárt fektet be kínai termelésének bővítésébe.

A szórakoztatóelektronikai és médiacsoport első számú piaca az Egyesült Államok, ahol az elmúlt üzleti évben elért 5150 milliárd jenes (45 milliárd dollár) árbevéte-lének 25 százalékát realizálta. A második helyen jelenleg a cég anyaországa, Japán áll 20 százalékkal, Európa részesedése összességében 24 százalék. Kína jelenlegi részesedéséről a Sony csak annyit árult el, hogy ez a leggyorsabban növekvő piacuk. Emellett a világ legnépesebb országában találhatók a japán cég legjelentősebb anyaországon kívüli gyártási kapacitásai, az ottani Sony-üzemek televíziókat, kamerákat, elektronikai eszközökhöz használatos akkumulátorokat gyártanak.

A közelgő 2008-as pekingi olimpiai játékokra Kínába érkező sportolók, turisták keresletére is gondolva a Sony új termékek fejlesztését kezdte meg pekingi k+f központjában. A tervek szerint a versenyek végeztével exportálni is fogják az újdonságokat.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások