Peter Jackson szívügye a Halo

Peter Jackson szívügye a Halo

2006. szeptember 18. 16:05, Hétfő
Peter Jackson - a tőle megszokott módon - a Halo filmváltozatát sem veszi félvállról. Nyilvánosságra került a készülő sci-fi története és a rendező személye is.

Ahogy arról már mi is többször beszámoltunk, Peter Jackson produceri felügyelete alatt film készül az utóbbi idők legsikeresebb FPS-éből. A mai napon végre újabb, ezúttal valóban érdekes információk láttak napvilágot a Halo mozifilmről.

Először is végre van - immáron hivatalosan is - rendezője a sci-fi-nek. Jackson elmondta, hogy a döntésben nem az döntött, hogy mennyi munka van a jelöltek háta mögött, hanem hogy megszállott rajongói legyenek a szóban forgó játéknak. És Neill Blomkamp úgy tűnik ilyen ember.



Egy vele készült interjúban Neill elárulta, hogy számára a széria legjobbja a Halo első része. Azt is elmondta, hogy nem akar a rajongók számára csalódást jelentő félmunkát kiadni a kezei közül - mondjuk ez mindegyik direktor szájából elhangzik.

Végre elkészült a forgatókönyv első változata, lássuk a történetet. A középpontban - természetesen - Master Chief áll, aki pár közlegénnyel és a hajójuk kapitányával egyetemben kényszerleszállást hajt végre a mesterséges Halo nevű gyűrűvilágon. Itt érdekes felfedezést tesznek: a velük háborúban álló Covenant nevű idegen faj egységei a bolygón nagyon elszántan keresnek valamit. Chief és csapata elhatározza, kiderítik mit is kutatnak annyira, ám a Halo tartogat még kellemetlen meglepetéseket.

Reméljük most sem csalódunk Peter Jacksonban.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások