Kezdetét vette a SAP tihanyi konferenciája

Kezdetét vette a SAP tihanyi konferenciája

2006. szeptember 18. 19:07, Hétfő
Az SAP Hungary Kft. bejelentette, hogy kezdetét vette a világ 76 országában megrendezendő SAP World Tour konferenciasorozat magyarországi állomása, az SAP Tihany '06 konferencia.

"A kód neve: SAP" szlogen köré szerveződő háromnapos eseményen ezernél is több résztvevő ismerkedhet meg az üzleti és az informatikai élet legfrissebb híreivel, trendjeivel, újdonságaival, valamint nyerhet betekintést az SAP világába. A 2006. szeptember 17. és 20. között Tihanyban megrendezendő SAP Tihany'06 konferencián a legkülönbözőbb méretű vállalatok, valamint államigazgatási szervek, közszolgáltatási intézmények képviselői számára az SAP és meghívott szakértők beszélnek az egyes iparágak számára releváns tudnivalókról. A konferencia keynote előadói olyan, az informatikával szoros összefüggésben álló, arra közvetlen hatást gyakorló témákat ismertetnek meg a résztvevőkkel, amelyeket mind a felső, mind pedig a középvezetők kiválóan hasznosíthatnak mindennapi munkájuk során.

A hétfői napot hagyományosan Vahl Tamás, az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója nyitja meg. Köszöntő szavai után dr. Kóka János gazdasági miniszter "Tedd, amit a sikeresek, és Te is sikeres leszel" című keynote előadásában ismerteti, hogy meglátása szerint mi a siker kódja, majd őt követően dr. Szabó István kriptográfus a kriptográfia, mint tudományág rejtelmeibe vezeti be hallgatóságát.

A konferencia második, keddi napján előbb Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke beszél a kormányzatot érintő digitális kihívásokról, majd Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde elnöke ismerteti a Budapesti Értéktőzsde, illetve ennek keretében a magyar tőkepiac jelenét és jövőjét.

A szerdai zárónap sem szűkölködik neves előadókban: dr. Falus András bioinformatikus az informatika egy kevésbé ismert területét bemutató előadása után Straub Elek, a Magyar Telekom elnök- vezérigazgatója a Magyar Telekom Csoport integrált vállalati stratégiája és regionális terjeszkedési megfontolásairól ad tájékoztatást a hallgatóknak.

A szakmai előadások keretén belül 5 párhuzamos szekció foglalkozik az üzleti- informatikai élet legfontosabb területeivel, beleértve ebbe többek között az államigazgatást, a közszolgáltatókat, a bankszektort, a felsőoktatást, az e-learninget és természetesen az SAP kis- és középvállalatoknak szánt megoldásait. Az SAP és meghívott szakértők részvételével külön panelbeszélgetés foglalkozik majd a Magyarország által lehívható EU- támogatásokkal, melyet moderátorként Martin József Péter, a Figyelő c. gazdasági hetilap főszerkesztője vezet majd.

"Megfelelni a jövő kihívásainak, ez minden üzleti szervezet célja. A jövő kihívásait azonban a jelenben sokszor nem láthatjuk pontosan előre. Ahhoz, hogy mégis sikeresen megbirkózzunk velük, szükséges a cégek tevékenységét befolyásoló üzleti és gazdasági körülmények pontos és alapos ismerete." - mondta el Vahl Tamás, az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. "Az ehhez nélkülözhetetlen információkat konferenciánk három napja alatt hozzájuthatnak vendégeink. Megtudhatják, hogyan legyenek innovatívak, hogyan javítsák versenyképességüket, és hogyan biztosíthatják cégük folyamatos fejlődését, illetve olyan hasznos ismeretekre tehetnek szert, amelyek elengedhetetlenek a sikeres boldoguláshoz." - tette hozzá.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások