DefCon - Everybody Dies

A játék hadieszközök tekintetében sem nevezhető túl bonyolultnak, mivel mindössze három szárazföldi, három vízi és három légi egységet vethetünk be. A kontinensek belsejében lehetőségünk van rakétasilókat, radarállomásokat és reptereket lerakni, a vízen csata- és anyahajók, illetve tengeralattjárók vívnak élet-halál harcot, míg a levegőben vadászgépek, bombázók és nukleáris rakéták cikáznak. Mindegyiknek megvan a maga erőssége és gyengéje. Például a tengeralattjárók alapállapotban láthatatlanok a szokásos radar számára és öt közepes hatótávolságú nukleáris rakétát képesek kilőni. Viszont az utóbbi akció végrehajtásához fel kell emelkedniük a felszínre, de ez teljesen védtelenné teszi őket és bármelyik arra tévedő csatahajó vagy bombázó könnyedén kivonhatja őket a forgalomból.

A szegényes felhozatal ellenére rendkívül összetett játék a Defcon. Nincs abszolút taktika, amivel mindig nyerni lehet, és bár a kontinensek között felosztott hat zóna eleinte kiegyensúlyozatlannak tűnhet, aki kicsit belemélyed a játékba, az hamar rájön, hogy minden csak azon múlik, hogy miként használjuk fel a rendelkezésünkre álló erőforrásokat. Például a Kínát is magába foglaló dél-ázsiai terület eleinte úgy tűnhet, hogy hátrányos helyzetben van a rakéták ívelt röppályája miatt, mivel közvetlenül felette ott van a Szovjetunió, amely könnyedén semlegesítheti a Kínából Európa vagy Afrika felé kilőtt rakétákat.


Az okos hadvezér ezt figyelembe veszi és megpróbálhat szövetkezni szomszédjával, hogy az ne lője le ICBM-jeit (interkontintentális ballisztikus rakéta), vagy esetleg a közeli határokra való tekintettel akár meg is fenyegetheti, hogy vagy megnemtámadási szerződést kötnek, vagy a ruszkiknál beköszönt a nukleáris tél és azt a maroknyi túlélő már napi öt liter vodkával se fogja átvészelni. De végső esetben dönthet úgy is, hogy lemond a két távoli földrész lebombázásáról és helyette inkább orosz szomszédját vonja ki a forgalomból. A játékra alapvetően igaz, hogy rendkívül könnyű megtanulni az alapokat, de hihetetlenül nehéz úgy alkalmazni őket, hogy sikeres is legyél.

Itt érdemes megemlíteni a játékba beépített diplomáciai rendszert. Nem kell bonyolult szankciókra, bábállamokra, vagy bármi hasonlóra gondolni. Az ilyesminek nincs nagy súlya abban a pár órában, míg eljön a világvége. Mindössze szövetséget és tűzszünetet köthetünk a többi játékossal és ezek a megállapodások általában alig pár percre szólnak. Mindennapos esemény, hogy valaki több pont reményében hátba támadja mit sem sejtő szövetségesét, ez is hozzájárul a játék paranoiával fűtött atmoszférájához.


Érdemes megemlíteni a játék zenéjét és hangjait. Nem kell itt sem világmegváltó alkotásokra számítani, sokkal inkább praktikus hanghatásokra, amik a grafikához hasonlóan csak arra jók, hogy megteremtsék a tökéletes atmoszférát. A zene alapvetően sötét hangulatú, de az i-re a pontot a környezeti effektusok teszik fel. Mivel egy földalatti bunkerben nézzük végig az emberi civilizáció pusztulását, így az atomrobbanások csak távoli dübörgésként jutnak el hozzánk, miközben körülöttünk olyan hangok hallatszódnak, amelyek csak fokozzák az érzést, hogy a játékos nincs egyedül abban a katonai létesítményben.

Valahol egy szomszédos teremben folyamatosan futnak be a jelentések, amelyeket a nyolcvanas évek hangosan visító másolói nyomtatnak ki, nem messze tőlünk a kezelőszemélyzet egyik tagja megereszt egy halk köhintést, és mikor a világégés már elkerülhetetlennek tűnik, akkor a női személyzet egyik tagja elsírja magát...

Kinek is lehet ajánlani a Defcont? Azoknak, akik képesek túltenni magukat a játék egyszerű megjelenítésén, akik már régóta vágynak egy egyszerű, mégis gyors és helyes döntéseket megkövetelő stratégiára és azoknak, akik a fejlesztők előző két játékát is kedvelték.