Több ezres adatlopásra bukkantak a britek

Több ezres adatlopásra bukkantak a britek

2006. október 10. 23:48, Kedd
A brit hatóságok jelenleg több ezer szigetországi felhasználót próbálnak elérni, akik egy napokban napvilágra került adatlopási ügy áldozataivá váltak.

A Metropolitan Police kedden arról adott tájékoztatást, hogy egy - az Egyesült Államokban nemrég lefoglalt - számítógépen körülbelül 2300 brit felhasználó személyes adatát találták meg. Az információk között e-mail címek, jelszavak, hitelkártya számok, valamint online átutalási információk szerepeltek - értesült a CNet. A brit rendőrség számítógépes bűnüldözési csoportja szerint az adatokat egy ártó szándékú szoftver segítségével tulajdonították el, melyek észrevétlenül települtek fel az áldozatok számítógépeire.

"Az információkat a számítógépekről egy hátsó ajtóként szolgáló kód segítségével gyűjtötték be" - nyilatkozta az ügyosztály egyik nyomozója. "Még túl korai lenne bármi biztosat mondani azzal kapcsolatban, hogy hogyan fertőződtek meg a gépek. Azonban több ezer olyan felhasználó van világszerte, akiknek számítógépét feltörték és adatait ellopták" - tette hozzá az ügyben eljáró rendőr. A hivatal ugyanakkor nem volt hajlandó felvilágosítást adni arról, hogy a megszerzett információkat felhasználták-e valamilyen módon az áldozatok megkárosítására. A 2300 érintettel e-mailen keresztül lép kapcsolatba a rendőrség.

Azonban sokan átverésnek hiszik az e-mailes felhívásokat, és elzárkóznak a további együttműködés elől. "Felhívjuk mindenki figyelmét, aki e-mailt kapott az osztály munkatársaitól, hogy lépjenek velük kapcsolatba" - nyilatkozta a részleg képviselője. A Metropolitan Police ugyanakkor azt sem árulta el, hogy milyen körülmények között sikerült hozzájutniuk az amerikai számítógéphez.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások