Törvénysértőek a Magyar Telekom reklámjai

Törvénysértőek a Magyar Telekom reklámjai

2006. október 25. 11:29, Szerda
A GVH Versenytanácsának határozata szerint a Magyar Telekom reklámjai sértették a versenytörvény rendelkezéseit.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 2006. október 24-én tartott tárgyalásán hozott határozatában megállapította, hogy a Magyar Telekom Nyrt. a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolására alkalmas magatartást tanúsított azáltal, hogy a 2005. október 1-jétől 2005. október 23-ig tartó marketingkommunikációs kampánya során nem adott pontos tájékoztatást mobilinternet szolgáltatásáról a televízióban, az interneten és óriásplakátokon megjelentetett reklámjaiban, valamint az ügyfélszolgálati számán közölt tájékoztatásában. A Magyar Telekom Nyrt. jogsértő magatartásáért 10 millió Ft versenyfelügyeleti bírság megfizetésére köteles.

A GVH által lefolytatott versenyfelügyeleti eljárás tárgyát a cég azon reklámjai és az ügyfélszolgálati számán adott fogyasztói tájéloztatói képezték, melyekkel egyrészt a Net 50 előfizetéses díjcsomagot (és a Dominó 50 csomagot), másrészt a Netkártyát népszerűsítette.

A Magyar Telekom által közzétett tájékoztatások amiatt minősültek jogsértőnek, mert a reklámból, az apró betűs információ folytán nem volt megállapítható, hogy a meghirdetett alacsonyabb díj - szemben a NET 50 csomag havi 1890,- Ft-os, illetve a Dominó 50 csomag havi 1990 Ft-os díjával - érvényességi ideje korlátozott. A valójában akciós termékkel kapcsolatos reklám - annak szerkesztése, megjelenítése miatt - nem azt az üzenetet hordozta, hogy a vállalkozás akciót folytat, illetve nem azt hangsúlyozta, hogy a reklámozott ár csak rövid időszakra érvényes akciós ár, hanem fő üzenetként azt sugallta, hogy a szolgáltatáshoz relatíve olcsón jut hozzá a fogyasztó. A valós információ szerepelt ugyan a szövegben, de az rejtve jelent meg az érdemben észlelhetetlen apró betűs szövegben.

Jogellenesnek minősült az is, hogy az ügyfélszolgálati számon közölt tájékoztató megtévesztésre alkalmas módon informált a felhasználással kapcsolatban. A telefonos ügyfél-tájékoztató azt a megfogalmazást használta, hogy a Net 50 és a Domino Net 50 csomagok 50 Mbyte átlagos felhasználással akár 5-15 órányi folyamatos internetezésre elegendőek. Ez azt jelenti, hogy ezek a csomagok abban az esetben a legelőnyösebbek, ha a fogyasztó ún. másodlagos Internet hozzáférést keres, azaz azt elsősorban e-mailek elolvasására vagy gyakori WAP-oldalak böngészésére kívánja használni. Az azonban nem derül ki a tájékoztatóból, hogy az átlagos felhasználás mit takar. A fogyasztó arról ugyanis már nem kap információt, hogy ha a szolgáltatást egyéb esetben is használni kívánja, akkor költségei jelentősen növekszenek.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások