Fusion néven jön az AMD CPU-GPU hibridje

Fusion néven jön az AMD CPU-GPU hibridje

2006. október 25. 16:17, Szerda
Az AMD ma lezárta az ATI felvásárlását, ezzel egy időben pedig bejelentette hibrid megoldásának nevét és megjelenésének várható időpontját. Az AMD Fusion 2008-ban érkezhet, egy lapkán egyesítve a processzort és a grafikus chipet.

Az ATI hivatalos oldalára látogatva máris szemünkbe ötlik a változás: a színvilágot eddig meghatározó vörös helyét átvette a fehér és a zöld, amely egyértelműen a processzorgyártó saját oldalának dizájnjára hajaz. Utóbbi ugyanis a mai napon zárta le az ATI felvásárlását, amelyet összességében véve mintegy 5,4 milliárd dollárért hajtottak végre. Ebből 2,5 milliárdot Morgan Stanley hitelezett meg, a többit részvényekből fedezték. A közleményben szóba kerültek az új fejlesztések, amelyek nagyjából két év múlva kezdhetik meg hódító útjukat.

A legnagyobb szerep itt egyértelműen a Fusion névre keresztelt hibrid platformnak jutott, amely a hagyományos központi processzorokat és grafikus chipeket ötvöző megoldásként jelenik majd meg, valamikor 2008-ban. Ezt megelőzően, még a 2007-es évben érkeznek a jól elhatárolható területekre szánt megoldások: jönnek az új Turion 64 mobil chipek a laptopokba, új LIVE! konfigurációk az otthonokba, és természetesen a szerverek a vállalati igények kielégítésére. "A jelenlegi, rendkívül szerteágazó x86-környezetben a processzormagok számának puszta növelése nem jelenthet megoldást a piaci igényekre. Ahogy maga az x86 is a palmtopoktól a szuperszámítógépekig skálázódik, szükségessé válik a CPU-GPU hibridek megjelenése, amelyek kielégítik egy-egy speciális terület követelményeit" - magyarázta Phil Hester, az AMD technológiai igazgatója, az Intel stratégiájára utalva.

A kisebbik processzorgyártó tehát ismét merész újításokkal próbál előnyhöz jutni, miközben vetélytársukat maradinak, régimódinak állítják be. Ha már a magok számának növelésében, az újabb gyártástechnológiák bevezetésében nem tudják tartani a lépést, a kiutat a hibridekben találhatják meg, ezt jelentené számukra a Fusion megjelenése. Ez gyakorlatilag a processzor és a grafikus chip egy lapkán történő egyesítését jelenti, amelyet némi HyperTransport technológiával megspékelve speciális társprocesszorokkal egészíthetnek ki. Hogy mi sül ki a kezdeményezésből, azt még nem tudhatjuk, hiszen a részleteket nem kötik az orrunkra, de érdekese hallgatni, hogy a friss házasok milyen megoldásokon törik a fejüket.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások