Érkeznek a lítium-polimer akkumulátorok

Érkeznek a lítium-polimer akkumulátorok

2006. december 8. 17:45, Péntek
A laptopoknál előfordult sorozatos akkumulátorproblémák fő felelőse most generációváltáson gondolkodik: a Sony felgyorsítaná a hagyományos lítium-ion egységek kiszorítását, az utódnál pedig a kisebb kockázat is fontos szerepet játszik.

A Cnet tudósítása szerint Stan Glasgow, a Sony Electronics elnöke szerdán adott interjújában a közeledő generációváltásról beszélt, amelyben a lítium-polimer fejlesztések játszanák a főszerepet. Jelen esetben nem vadonatúj technológiáról van szó, hiszen az első fejlesztéseket csaknem egy teljes évtizede mutatták be, ám különböző okok miatt eddig a gyártók nem sok értelmét látták a váltásnak.

A lítium-polimer (Li-polymer) akkumulátor előnye, hogy csak nagyon kis mennyiségben tartalmaz folyékony elektrolitot, helyette speciális polimer választja el az anódot és a katódot. Ebből kifolyólag nem kell vastag burkolattal védekezni a folyadék szivárgása ellen, vagyis csökken a helyigény, az akkumulátorok mérete. Hátrány a rövidebb élettartam, valamint a hosszabb töltési idő, tulajdonképpen emiatt húzták-halasztották a tömeges megjelenést, amit csak egy-egy merész cég (például a Mitsubishi a Pedion noteszgépek 1997-es piacra dobásával) igyekezett előrébb hozni. Mivel azonban éppen a teljesítmény gyors növelése vezetett a sorozatos visszahívásokhoz, itt az idő, hogy kicsit átgondolják a fejlesztés menetét.

Az mindenesetre biztosnak tűnik, hogy a piaci megjelenéshez még némi időre van szükség. Azt maga Glasgow is elismeri, hogy a cég minimum 12-18 hónap elteltével mutathatja be nyilvánosan legújabb megoldásait, eközben viszont mások egyéb technológiákkal kísérleteznek. A Zinc Matrix Power és a PowerGenix például cink alapú fejlesztéseket ígér még 2007 vége előtt, míg az Antig üzemanyagcellákat dobna piacra jövőre.

Ez utóbbi vállalat a Tajpejben tartott Small Fuel Cell Application Technical Forum elnevezésű rendezvényen jelentette be, hogy 2007-ben a kereskedelmi forgalomban is megjelenik saját üzemanyagcelláival és a szükséges feltöltő megoldással. Ezeket mobiltelefonokhoz, valamint noteszgépekhez ajánlják, így végre megvalósulhatnak a több éve elhangzott ígéretek. Jövőre egyéb gyártók is újdonságokkal készülnek, 2007-et pedig többen az üzemanyagcellák évének titulálták.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások