Útkeresés a digitális tévézésben

Útkeresés a digitális tévézésben

2007. január 25. 23:59, Csütörtök
A digitális televíziózás Európa-szerte, így Magyarországon is csupán az útkeresés fázisában van. Egyes piaci szereplők szerint még nincs tömeges fogyasztói igény rá, mások viszont már bele is vágtak a szolgáltatásba. Ők azt vallják, hogy a kezdeti lépések sikerrel kecsegtetnek.

Abban minden érintett egyetért, hogy szükség lesz a televíziós átvitel digitalizációjára, ám az még kérdéses, hogy eljött-e ennek az ideje, vagyis hogy létezik-e olyan üzleti, fogyasztói kényszer, ami indokolttá tenné a digitális technológia mielőbbi meghonosítását Magyarországon. Az első - igaz, műholdas - hazai digitális televíziós szolgáltatást is üzemeltető UPC szerint a jól működő hagyományos szolgáltatások széles körű leváltását sürgető kényszerhelyzet nálunk még nem alakult ki.

Bár az idő nem szorítja a 730 ezer háztartásban jelen lévő kábeltelevíziós szolgáltatót, a cég mégis készül a televíziózás új korszakának mondott jövőre: hálózata már alkalmas erre, központját pedig idén teljesen "felkészíti" a digitális korszakra - mondta Szűcs László, a UPC Magyarország szóvivője, aki azt viszont nem kívánta elárulni, hogy ez mekkora beruházást igényel a cégtől.

A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a meglehetősen költséges lehetőséggel nem nagyon élnek a felhasználók. Vagyis hiába nyílik meg számukra például a saját műsorcsomag összeállításának lehetősége vagy az online videotéka igénybevétele, illetve egyéb interaktív szolgáltatás, a magasabb ár nagyon erős visszatartó erő. A tévénézők egyelőre úgy vannak ezzel, mint az internettel, azaz a felhasználói kör csak fokozatosan alakul ki, annak ellenére, hogy a szolgáltatásnál nincs elérhetőségi korlát.

Egyelőre kevesen élveznék a digitalizálás nyújtotta előnyöket. Az is kérdés, hogy a már említett pluszszolgáltatások mellett egyáltalán érzékelhető-e bármilyen előny, hiszen a szakemberek szerint a képminőség csak kevéssé változna. A váltás ráadásul kényelmetlenségekkel is jár, ugyanis ehhez minden esetben be kell szerelni egy úgynevezett set top boxot, ami arra szolgál, hogy a digitálisan érkező jelet a lakásban átalakítsa a televíziókészüléknek megfelelő analóg jellé. (Jelenleg például a UPC központjaiban alakítják át analóggá a műholdról érkező digitális jeleket, és hálózatukon keresztül ezt juttatják az előfizetőhöz. A digitális korszakban az "eredeti" jel fut a fogyasztóhoz, ahol a már említett set top box révén átalakítják analóggá.)

A digitalizálás nyújtotta pluszszolgáltatások - mint például az adás idejének beállítása - igénybevételére kétféle megoldás létezik. Az egyik, amikor a szolgáltató központjában lévő műsorrögzítő berendezéssel az ügyfél hozzájuthat az új szolgáltatásokhoz (így működik a TVnet rendszere), a másik megoldás esetében ezt a már említett set top boxban helyezik el, ahogyan a T-Online T-Home szolgáltatásánál. Utóbbi valójában úgy működik, mint a legkorszerűbb videomagnó.


A jelenlegi gyakorlat szerint e set top boxokat a szolgáltatótól lehet beszerezni, és például a UPC hazájában, Hollandiában - ahol kétmillió ügyfele van a cégnek - ez mintegy 300 millió euró beruházást igényelt a cégtől, amely a digitális átállás érdekében kész volt ekkora összeget befektetni. E "pilot projekt" arra is jó lehet, hogy megpróbálják modellezni, kideríteni, hogy a többi UPC-országban mikor, milyen feltételekkel érdemes beszállni a digitalizáció teremtette versenybe, ami - ha egyelőre szolidan is, de - Magyarországon is elkezdődött.

Ezen a téren Európa-szerte mindenki óvatos, és Magyarországhoz hasonlóan jelenleg az útkeresés idejét élik a szereplők. Némileg eltérő véleményen vannak azok a cégek, amelyek már megtették az első lépéseket a digitalizálás terén, és mind T-Kábel, mind pedig a T-Online vezetője szinte nem várt sikerről számolt be. Utóbbi például az egyik legkedveltebb szolgáltatásként említette az online videokölcsönzést (egy film kikölcsönzése 24 órára 198-696 forintba kerül).

"A Magyar Telekom-csoporthoz tartozó T-Kábel üzleti döntésének helyességét és a technológia kiforrottságát igazolja, hogy naponta több száz digitálistévé-szolgáltatási csomagot értékesítenek" - mondta el Piller András. A T-Kábel ügyvezetője szerint igazi áttörést hozhat a cég december 1-jétől bevezetett szolgáltatása, amelynek keretében az analóg tartalom teljes egészében elérhetővé válik digitalizált formában is, s aminek eredményeként tömegtermékké válhat a digitális televíziózás.

A T-Kábel Magyarország a legnagyobb kábeltévé-szolgáltatók közül elsőként digitalizálta szinte teljes hagyományos (analóg) alapkínálatát. Az új csomagokat Digital II és Digital III névre keresztelték - előbbi 25, az utóbbi pedig 48 televíziós csatornát foglal magában -, melyek Budapesten és vonzáskörzetében kiépített hálózatukon érhetőek el a következő időszak fejlesztéseinek nyomán, 2007 második felétől pedig már Szeged és Békéscsaba környékén is megrendelhetők lesznek.

Korábban a T-Kábel digitális kínálatában néhány csatornát magában foglaló, úgynevezett tematikus minicsomagok voltak. Ezek mellé kínálják előfizetőiknek december 1-jétől a már tömegigényeknek is megfelelő digitális alapszolgáltatást. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges set top box havi bérleti díja 800 forint, de meg is vásárolható: egy összegben 16 900, illetve részletre, háromszor 5700 forintért.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások