Szlovákiát választotta a Samsung?

Szlovákiát választotta a Samsung?

2007. március 8. 14:30, Csütörtök
A dél-koreai Samsung Electronics hírügynökségi értesülések szerint Szlovákiában, Nagyszombat közelében építi meg új telephelyét.

A 400 millió euró (14,5 milliárd szlovák korona) összegű beruházással megvalósuló, LCD-képernyőket előállító gyárért Csehország és Magyarország is versenyben volt. "Megerősíthetem, hogy a Samsung Szlovákiát választotta" - nyilatkozta a cseh CTK-nak egy bennfentes. A dél-koreai cégnek a szlovákiai Galántán van már egy üzeme, emellett a döntést az is befolyásolta, hogy a japán Sony a viszonylag közeli Nyitrán hasonló termelőbázist épít. A Samsung számos alvállalkozót hoz magával, közülük a Hansol LCD a legjelentősebb, amely egymaga 1800 új állást teremthet.

A szlovák kormány tegnapi ülésén elfogadta a Samsung és a szlovák gazdasági minisztérium közötti beruházási szerződés javaslatát, és jóváhagyta az előzetesen kiválasztott helyszínt is. Lapértesülések szerint az állami támogatás teljes összege eléri a 2 milliárd koronát (kb. 14,4 milliárd forint). A kormány érdemi változtatás nélkül elfogadta a szerződést, most a Samsungon a sor, hogy aláírja-e a dokumentumot, mi mindent megtettünk, amit tőlünk vártak - mondta a kormányülés után Robert Fico miniszterelnök.

Az új befektetés nyomán minden bizonnyal folytatódik a gyors ütemű növekedés Szlovákiában, ami nagyrészt a külföldi autóipari beruházásoknak köszönhető. Az ipari termelés a tegnap közzétett adatok szerint januárban 17,5 százalékkal emelkedett éves összehasonlításban a decemberi 9,0 százalék után, ami a leggyorsabb növekedési ütem az elmúlt hét évben. A járműgyártó szektorban nem kevesebb mint 126 százalékos volt a növekedés, amiben szerepet játszik, hogy a nagyszombati Peugeot-Citroën gyár után decemberben a zsolnai Kia autógyár is megkezdte a termelést.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások