Bajban a Microsoft keresője

Bajban a Microsoft keresője

2007. március 8. 14:10, Csütörtök
Elhagyja a Microsoft-ot Chris Payne, a Windows Live Search alelnöke és Seattle-ben saját vállalkozásba kezd.

A Microsoft nem kommentálta a eseményt, hiszen Payne távozása a Google-val folytatott verseny szempontjából a lehető legrosszabbkor jött. A Microsoft Web Search ugyanis nem tudta a tervezett piaci részesedését megszerezni a Google-val szemben annak ellenére, hogy a vállalat mindent megtesz ennek érdekében - a Microsoft éppen most dolgozta át keresőoldalát és új funkciókkal is bővítette.

A ComScore Networks szerint januárban a forgalom 47.5%-a, 3.3 milliárd keresés esett a Google-ra, miközben a Microsoft Web Search-öt csupán az internezetők 10.6%-a, 733 millió kereséssel vette igénybe. A Microsoft részesedése januárban ugyan javult a decemberi 10.5 %-hoz képest, de a novemberi 11%-os szintet még így sem érte el.

Chris Payne 2001-ben csatlakozott ismét a Microsoft-hoz, miután három évig az Amazon.com-nál dolgozott. Payne az Amazon előtt nyolc évig dolgozott a Microsoft-nál. Visszatérése után kulcsfontosságú szerepet játszott a Microsoft saját keresőgépének kifejlesztésében, mivel a cég szeretett volna a Yahoo-tól teljesen függetlenné válni. Mivel a Microsoft nagyon későn csatlakozott ebbe az ágazatba, nagy hátránnyal indult a Google-val és a Yahoo-val szemben, ugyanis ezek a cégek már régen milliárdnyi hirdetési felületet jelentettek meg amikor a Microsoft éppen csak elkezdte felépíteni saját üzletét.

Egy hét alatt Payne a második felsővezető, aki elhagyja a Microsoft internetes ágazatát. Blake Irwing alelnök, aki az AdCenter rendszert felügyeli most jelentette be, hogy nyugdíjba vonul.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások