Több külföldi munkavállalót szeretne Bill Gates

Több külföldi munkavállalót szeretne Bill Gates

2007. március 9. 00:07, Péntek
Az Egyesült Államok belátható időn belül elveszítheti verenyképességét a világ hardver- és szoftverpiacán - erre figyelmeztett az amerikai szenátus meghallgatásán a Microsoft társalapítója.

Bill Gates rámutatott, hogy már korábban is igyekezett felhívni a vezetők figyelmét a problémára és javasolta, hogy minél több külföldi szakembert győzzenek meg az amerikai munkavállalásról. "Meg kell nyitnunk az ajtót a tehetséges tudósok és mérnökök előtt, akik itt élni, dolgozni és adózni akarnak, különben ezek a szakemberek máshová mennek majd el pénzt keresni. Naponta látom a bevándorlási politikánk negatív hatásait a Microsoftnál" - jelentette ki Bill Gates.

Panasza szerint indiai és kínai tudósok és mérnökök több mint öt évet várnak a zöld kártyára, vagyis az amerikai munkavállalási engedélyre. "Az idei évre érvényes H1-B vízumok már négy hónapja kimerültek és az üzleti esztendő még meg sem kezdődött. 2008-ra még rosszabb lehet a helyzet. A Microsoftnál idén először nem fogunk tudni elég vízumot biztosítani az érdeklődő hallgatóknak és frissen végzett szakembereknek" - szögezte le beszédében a cég társalapítója.

Az Egyesült Államokban egyre kevesebben érdeklődnek a természettudományos szakok, a matematika és a számítástechnika iránt. Éppen ezért nemcsak a vízumgyakorlat, de az amerikai oktatás megváltoztatására is szükség van. Az Egyesült Államoknak azt a célt kellene követnie, hogy lehetőleg minden gyermek rendelkezzen egyetemi vagy főiskolai végzettséggel. Középtávon, vagyis körülbelül 2015-ig a tudományos, a technológiai és a matematikai szakokon meg kellene duplázni a hallgatók számát. Ehhez azonban módosítani kell a tantervet és 10 000 új tanárt kellene munkába állítani.


Gates a bizottság előtt ismertette oktatási programját, amellyel Hillary Clinton szenátor és elnökjelölt is egyetértett. Számos adat bizonyítja, hogy a gyerekek unatkoznak az iskolákban és sok intézményben nincs elég számítógép és más technikai eszköz. "Ha Amerika versenyképességének helyzetéről beszélek, akkor nem csak büszkeség tölt el, hanem mély aggodalom is. Túl gyakran áldozzuk föl hosszú távú javainkat az ország rövid távú érdekeiért." Gates véleménye szerint évente tízezer új matematika tanárra és más tudományos oktatóra lenne szükség, továbbá arra, hogy 2015-re megduplázzák a műszaki, tudományos és matematikai szakokon végzők számát.

"Nem feledkezhetünk meg a technológia és az innováció központi szerepéről, hiszen ezek biztosíthatják az USA versenyképességét a XXI. században. Az informatikai és az egészségügyi szektorban nagy fejlődési tartalék van. Hiába vannak magán kezdeményezések, nagy jelentősége van az állam által támogatott kutatás-fejlesztésnek is. Utóbbi területen az Egyesült Államokat jelenleg megelőzi Kína és az Európai Unió is" - jelentette ki Bill Gates. "Az Egyesült Államok technológiai vezető szerepe nagyrészt azon múlik, hogy a szövetségi kormányzat mennyit fektet be az alapkutatásokba,". Úgy véli, hogy a következő hét esztendőben az Egyesült Államoknak évente tíz százalékkal kell növelnie az alapkutatásokra fordított összeget.

A szakember arra is figyelmeztetett, hogy hiány alakulhat ki a képzett munkaerőből és a vállalatok rá fognak kényszerülni arra, hogy olyan országokba vigyék a beruházásaikat, ahol nincs ilyen probléma. Ezáltal csökkenhetnek vagy teljesen megszűnhetnek azok a fejlesztések, amelyek az USA növekedését biztosítanák. Gates szerint teljesen értelmetlen az a szabályozás, amely szerint azoknak a külföldi diákoknak, akik az Egyesült Államokban folytatják a tanulmányaikat, akkor kell elhagyniuk az országot, amikor megkapják a diplomájukat. "Ha beruházunk a külföldi diákok oktatásába, akkor miért hajítjuk ki őket akkor, amikor a befektetés kezdene kifizetődni az amerikai gazdaság számára?" - kérdezte.

A különleges vízumok érvényessége most hat év és jelenleg 65 000 külföldi szakember tanulhat, illetve dolgozhat amerikai cégeknél. Ennél azonban sokkal több, akár 300 000 szakmai bevándorlóra lenne szükség. Bernie Sanders szenátor ugyanakkor rámutatott, hogy az elmúlt években különböző indokok miatt összesen 600 000 informatikai szakembert rúgtak ki a munkahelyéről. A WashTech szakmai szakszervezet adatai szerint nagyon sokan még most is munkanélküliek és a Microsoft a külföldi alkalmazottakkal akarja elérni a bérek csökkentését. A Microsoftnál egy informatikai szakértő átlagosan évente 100 000 amerikai dollárt keres.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások