Négyrétegű DVD a HD-formátumok ellen

Négyrétegű DVD a HD-formátumok ellen

2007. március 13. 13:29, Kedd
Ha eddig még nem vesztünk volna el az optikai formátumok jelzésrengetegében, itt egy újabb versenyző, amely a hagyományos DVD-technológiára és négy rétegre épít. 20 GB-os kapacitásával a HD-formátumok ellen indul.

A brit New Medium Enterprises (NME) bejelentette Versatile Multilayer Disc (VMD) névre keresztelt megoldását, amely a hagyományos vöröslézeres DVD-technológiára épül, a versenyben pedig a kapacitás növelésével igyekszik talpon maradni. Az első állomás a 20 GB-os, négyrétegű korongok megjelenése, a tervek azonban ennél jóval bonyolultabb, még nagyobb kapacitású változatokról szólnak.

A cég által csak 2p technológiaként említett megoldást már 2004-ben levédték, a kialakítást, a felépítést és a gyártási procedúrát is beleértve. A különböző rétegek közötti esetleges zavarást egy vékony anyag közbeiktatásával érték el, amely kellő távolságban tartja egymástól az egyes adathordozó rétegeket, megakadályozva a "szivárgást". Az NME lát fantáziát a fejlesztésben, annál is inkább, mivel tájékoztatásuk szerint a sorozatgyártás és az ahhoz szükséges berendezések költsége nem tér el jelentősen a hagyományos DVD esetében szükségestől.

A tervekben máris megfogalmazták a 24, 30, 40 és 48 GB-os utódok kidolgozását, amivel egyértelműen a HD-formátumokkal folytatott verseny kiélezése a céljuk. Kérdés, hogy ez mennyire sikerülhet, hiszen bár a költségek alacsonyak, a korongok lejátszásához természetesen új készülékek szükségeltetnek. A cég mindenesetre azt ígéri, hogy a vetélytársakhoz hasonlóan itt is elérhető lesz az 1920x1080i/p felbontás, 40 Mbps-os adatátviteli sebességgel, ugyanazon kodekekkel. Az biztosnak tűnik, hogy a 20 GB kapacitás a VC-1 és MPEG-4 AVC tömörítéssel elegendő lesz a teljes filmek eltárolásához. Azt is megpendítették, hogy a kék lézer használata esetén akár 200 GB-ot is elérhetnek egyetlen lemezen.

Az első lejátszók hamarosan megjelennek a boltokban. A HD VMD Media Player Duo 200, a Quattro változat 250 dollárért lesz kapható a tengerentúlon.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások