Össze­zsugorodik a Sony PSP

Össze­zsugorodik a Sony PSP

2007. március 14. 17:14, Szerda
A Sony brit részlegének első embere elárulta, hogy dolgoznak a hordozható konzol új változatain, amelyek elsősorban méretükben nyújtanak majd új érzést. A gyártó saját korábbi példáit követheti a megvalósításban.

Ray Maguire, a Sony Computer Entertainment brit részlegének vezetője egy konferencián utalt cége terveire, amelyek a PSP újragondolására vonatkoznak. Az itt elhangzott információk alapján úgy tűnik, hogy a gyártó a hordozható készüléket is szeretné vonzóbbá varázsolni, mégpedig egy karcsúbb és könnyebb külsővel. Arról nem esett szó, hogy mikorra tartják elképzelhetőnek a váltást.

Maguire elmondása szerint a konzol kijelzője változatlan maradna, tehát ennek zsugorodásától nem kell tartanunk. Az azt körülvevő burkolatot, a készülék formáját viszont átalakítanák, hogy egy könnyebb és vékonyabb modell is helyet kapjon a jelenlegi verzió mellett, amelyet az igazgató nem mellékesen a gyártó első próbálkozásaként jellemzett. A konkrét részletekről nem esett szó, de az sem lehetetlen, hogy valóra váltanak néhány korábbi elképzelést és pletykát, amelyek a PlayStation Portable esetleges kiegészítéséről szóltak. Itt több változat szerepelt, egy EyeToy webkamerától kezdve a 8 GB-os háttértárolóig sok minden helyet kapott a kívánságok között.

A Sonytól persze nem áll távol a meglévő termékek tatarozása. Emlékezhetünk az első PlayStation konzol, vagy akár a PS2 megújítására, mindkét készüléknél vonzóbb külsővel igyekeztek fellendíteni a vásárlói érdeklődést. A lehetőségek között ezúttal az árcsökkentés is elhangzott, előfordulhat, hogy a karcsúbb kinézet mellé kedvezőbb árcímkét is kapunk. Az azonban biztos, hogy az elkövetkező hetekben a firmware frissítéseken kívül semmi egyebet nem várhatunk.

A Sony brit részlege egyébként az oktatási szegmensben igyekszik népszerűsíteni az eszközt, erre szolgált maga a konferencia. A "PSP in Education National Launch" többek között az iskolák ellenállását hivatott leküzdeni, mivel az oktatási intézmények nem szívesen látják az órákon ezen készülékeket.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások