Mégsem lesz Google Phone

Mégsem lesz Google Phone

2007. március 24. 07:05, Szombat
Az elmúlt hónapokban több híresztelés látott napvilágot, miszerint a Google olcsó, színes kijelzős, internet alapú mobiltelefont fog gyártani. Az új készüléknek már a neve - Gphone - is ismertté vált, és egyesek források mindenféle részleteket is tudni véltek az új telefonnal kapcsolatban. Azonban mostanra kiderült, az egész csak találgatás volt - a Google másképpen fog a mobiltelefonos keresők piacára belépni.

A Wall Street Journal szerint a Google nem mobiltelefon gyártásával, hanem szoftveres megoldással fogja keresőszolgáltatását kiterjeszteni a mobiltelefonok világára. Gene Munster, a Piper Jaffray elemzője szerint úgy tűnik, hogy a Google egy olyan mobiltelefonos keresőszoftvert fejleszt, melyben a beépített helymeghatározó együttműködik majd az Apple iPhone-nal és más mobiltelefonokkal is. "Arra következtetünk, hogy a Google nem az Apple ellen, hanem vele együttműködésben van." - mondta Munster. Ez azért érdekes, mert a néhány hónappal ezelőtt forradalminak titulált de drága, 500 dolláros Apple iPhone megjelenése után nagy várakozás volt tapasztalható az olcsóbb Gphone esetleges megjelenése miatt.

"A mobil világ nagyon fontos számunkra" - mondta Erin Fores, a Google szóvivője a múlt héten és hozzátette: "Továbbra is komolyan foglalkozunk a fejlesztéssel, és arra koncentrálunk, hogy jó kapcsolatot alakítsunk ki a piacvezetőkkel annak érdekében, hogy rövidesen világszerte innovatív szolgáltatásokat tudjunk elindítani a mobiltelefonokon. Ezzel kapcsolatban jelenleg nincs több bejelentenivalónk."

Ezek szerint tehát a mostani következtetések a Google fejlesztési irányairól tévesek voltak, ahogy egy évvel ezelőtt is, amikor széles körben arról lehetett olvasni, hogy a Google számítógépeket fog gyártani. Az eredmény akkor is egy Windows-os PC-re való szoftver lett.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások