24 órás programozóverseny Budapesten

24 órás programozóverseny Budapesten

2007. május 4. 11:06, Péntek
Idén már hetedik alkalommal rendeznek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) 24 órás nemzetközi programozóversenyt. A szombat reggel kezdődő döntőben 30 csapat méri össze tudását.

A BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny célja, hogy az informatikával foglalkozó középiskolások, egyetemi hallgatók, profi programozók és amatőrök extrém körülmények között bizonyíthassák tudásukat. A versenyt a Magyar Villamosmérnök- és Informatikushallgatók Egyesülete és a Simonyi Károly Szakkollégium szervezi, a nyeremények értéke pedig meghaladja az 5 ezer eurót, azaz 1,2 millió forintot.

"A korábbi években megszokotthoz hasonlóan idén is nagy érdeklődés kíséri a versenyt, amit jól mutat, hogy 4 kontinens 31 országából több mint 200 csapat nevezett"- mondta Borsos Dávid főszervező az MTI-nek. Az interneten bonyolított selejtezőt március elején tartották. A csapatoknak 7 feladatot kellett megoldaniuk 5 óra alatt, és 27 csapat jutott tovább a BME lágymányosi épületében május 4-én, szombaton reggel 9-kor kezdődő döntőbe. A végső megmérettetésen részt vesz a tavalyi verseny három legjobb csapata is, amelyek automatikus meghívást kaptak.

A 30 elszánt programozó brigádnak pontosan 24 órája lesz megoldani az előválogatón kapottaknál "lényegesen nehezebb feladatokat, amelyeket négy fiatal magyar doktorandusz, Berki Lukács, Darabos Dániel, Hesz Gábor és Németh András állított össze" - mondta a szervező.

A döntősök többsége külföldi. Van köztük több lengyel és román csapat, de érkeznek az Amerikai Egyesült Államokból is. A tagok jellemzően 20-30 év közötti egyetemisták, vagy profi programozók. Borsos Dávid azt is elmondta, hogy női versenyző nincs közöttük.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások