Központot hoz a Vodafone

Központot hoz a Vodafone

2007. május 10. 23:59, Csütörtök
Nagy bejelentésre készül ma a gazdasági tárca a Vodafone Magyarország vezérével közösen.

Bár ennek tartalmát nem kívánták elárulni, elképzelhető, hogy megérett az idő annak a már lapunkban is megírt beruházásnak az ismertetésére, amelynek eredményeként a vállalat Budapesten hozza létre személyzeti, könyvelési és számlázási szolgáltatásokat nyújtó központját. A több száz magasan képzett munkatársat foglalkoztató központ helyszínére Budapest mellett még több ország, például Csehország is pályázott.

A Vodafone 1999 óta van jelen a magyar piacon, ügyfeleinek száma meghaladja a kétmilliót, vagyis a piac mintegy ötödét tudhatja magáénak. A vállalat folyamatosan erősíti magyarországi pozícióját, jól példázza ezt a mostani bejelentés is. Egyes tevékenységek kiszervezése egyébként már korábban elkezdődött az anyacégnél: ennek keretében például bizonyos informatikai fejlesztéseket a budapesti EDS Magyarország végez a mobilcég számára. A multinacionális cégeknél egyre gyakoribb a különböző tevékenységek kihelyezése.

Ebből a szempontból Magyarország igen jó terepnek bizonyult az elmúlt években: nemrég például a BT (korábban British Telecom) jelentette be, hogy új, globális feladatokat ellátó irodát nyit Budapesten, amely a társaság európai és egyesült államokbeli leányvállalatainak nyújt szolgáltatásokat. Az iroda elsősorban az értékesítéshez és a már megkötött szerződésekhez kapcsolódó adminisztratív feladatokat látja el.

Az elmúlt néhány évben több világcég is Magyarországra telepítette szolgáltató központját, amelyek ma már összesen több ezer embert foglalkoztatnak. A Morgan Stanley tavaly ősszel megnyitott budapesti üzleti szolgáltató központjában 2009-re már ötszáz főre nő a létszám, míg a Citibank globális it-központja mellé 2006-ban idetelepítette kontrolling- és likviditáskezelési szolgáltatásait is, amivel a 140 dolgozót foglalkoztató központ létszáma 2008-ra a duplájára nő.

Magyarországon alakította ki európai szolgáltató központját a hálózat- és rendszerintegrációs szolgáltatásokat nyújtó Getronics, amely mintegy kétszáz mérnököt alkalmaz itteni egységében, míg az ExxonMobil régiós központja közel négyszáz ember számára teremt munkalehetőséget. Több ütemben bővítette már budapesti szolgáltató központját az IBM is; a vállalat legutóbb tavaly növelte a foglalkoztatottak számát, és jelenleg csaknem ezer embert alkalmaz.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások