Online televíziós szolgáltatást tesztel a Swisscom

Online televíziós szolgáltatást tesztel a Swisscom

2007. május 16. 13:55, Szerda
A svájci távközlési cég semmi esetre sem szeretne kimaradni az internetes televíziózásból és követve a nagy cégek példáját már gőzerővel támogat egy IP TV-s megoldást.

Mint ismeretes, néhány nappal ezelőtt hívta fel a figyelmet legújabb tanulmányában az internetes televíziók (IP TV-k) által a hagyományos műsorszolgáltatókat fenyegető veszélyre az amerikai piackutató IDC cég. A dokumentum szerint megfelelő termékkínálat és ár esetén a távközlési cégek hamarosan komoly versenytársai lehetnek az internetes televízió révén a jelenlegi előfizetéses tévéműsor-szolgáltatóknak. Nos, a Swisscom is láthatja ezt a tendenciát, hiszen nem akarnak kimaradni a folyamatokból. A cég a Kyte nevű program mellett tette le a voksát.

Az online televíziós szolgáltatás pár napja érhető el, igaz jelenleg még csak bétaállapotú. A tesztekben részt vesznek a svájci vállalat szakemberei is és egymillió frankos összeggel támogatják a Kyte fejlesztését. A TV out of the boxként beharangozott és a decentral.tv által kifejlesztett program lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy videókat, képeket, hangfájlokat és szöveges dokumentumokat valós időben csereberéljenek egymással akár két PC, akár két mobiltelefon, akár egy számítógép és egy mobil készülék között vagy ezeket a tartalmakat feltöltsék egy honlapra.

Bárki összeállíthatja a saját videocsatornáját, amelynek műsorán szerepelhetnek akár a mobil telefonok kameráival felvett anyagok is. Ehhez csupán arra van szükség, hogy a készülékére feltelepítse a Kyte mobil változatát, így csatorna műsora nézhető egy másik mobiltelefonon vagy egy portálon is. A műsorba kerülő videók előzetesen tetszés szerint módosíthatók, feldolgozhatók, átalakíthatók. Az egyes Kyte csatornák nézői állandó kapcsolatban lehetnek egymással, így például egy vidoeblogger már az adás közben megtudhatja, miként vélekednek legújabb filmjéről a nézők.

A szolgáltatás elsőként a Swissom ügyfelei számára elérhető, de persze bárki ingyen tesztelheti. A Kyte rendkívül népszerű az Egyesült Államokban, ahol már csak úgy emlegetik: a mobil YouTube. A svájci Daniel Graf és Erik Abair által alapított cég székhelye San Fransiscóban van és jelenleg már 18 munkatársat foglalkoztat. Különböző cégek eddig több mint másfél millió euróval támogatták a program fejlesztését. A szponzorok között volt Niklas Zennström, a Skype alapítója és Tim Draper, a Hotmail egyik támogatója is.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások