2007. június 1. 12:38, Péntek
Jeffrey Katzenberg elégedett a
Harmadik Shrek eredményeivel és további két folytatásnak adott zöld utat. Azt azonban leszögezte, hogy az ötödik résszel véget érnek az ogre-kalandok.
Úgy tűnik, a DreamWorks vezetőit nem törte le a
Harmadik Shrek meglehetősen vegyes kritikai és nézői fogadtatása, valamint a komoly mértékben csökkenő bevételek sem. Jeffrey Katzenberg, a stúdió egyik fejese ugyanis kijelentette, hogy elégedettek a reakciókkal és további két résszel bővítik a szériát.
"Ahogy a legtöbb történet, ez is egyszer véget kell, hogy érjen" - kezdte Katzenberg. "Az elejétől kezdve így terveztük. A végén kiderül az is, hogyan került Shrek a mocsárba. Kerek lesz a történet."
"A negyedik rész 2010-ben kerül bemutatásra, a jelenleg még csak papíron létező ötödikkel pedig elbúcsúzunk az ogre-családtól" - folytatta Katzenberg. "Természetesen akadnak majd mellékágak is, mint például a
Csizmás Kandúr, melyet sikere esetén szintén folytatni szeretnénk."