Jövőre jönnek az Intel grafikus kártyák

Jövőre jönnek az Intel grafikus kártyák

2007. június 7. 08:58, Csütörtök
A Computex alatt több gyártó is arról számolt be, hogy az Intel megkereste őket a jövőbeni együttműködés tervével és 2008-ban saját grafikus kártyákat dobna piacra. A processzorgyártó nem tagad, ám egyelőre hallgat a részletekről.

A DigiTimes cikkében kiemelik, hogy több cég is elismerte, miszerint az Intel megkereste őket 2008-ra vonatkozó terveivel kapcsolatban. Immár biztosnak tűnik, hogy a cég harmadik jelentős versenyzőként beszállna a különálló grafikus kártyák piacára, ami azt jelentené, hogy az AMD-ATI és az nVidia után hamarosan az Intel grafikus kártyák között is válogathatnának az asztali számítógépek tulajdonosai.

A részletekről természetesen mindegyik érintett vállalat mélyen hallgat. Egyelőre annyit lehet tudni - és ezt többen is megerősítették - hogy a tervek további pontosítására van szükség és az Intel várhatóan az utolsó negyedévben körvonalazza majd konkrét elképzeléseit. Ezt követően jövőre érkeznek majd az első termékek, mégpedig a középkategóriában, vagyis a 300 dollár körüli áron, mivel a processzorgyártó erre a szegmensre koncentrál majd az első körben. Abban mindenki egyetért, hogy ha a cég komolyan gondolja a beszállást, mindenképpen versenyképes fejlesztésekkel kell megjelennie a piacon, vagyis a DirectX 10 támogatás mellett megfelelő méretű és sebességű memória kell majd a kártyákra.

A megkérdezett vállalatok kivétel nélkül pozitívan értékelik a hírt, mivel a harmadik versenyző megjelenése mindenki szerint növelni fogja a versenyt és komoly lépésekre kényszeríti majd az AMD-t és az nVidiát, akár a technológiai fejlesztések, akár az árak területén. Az biztos, hogy az Intel itt is jelentős bázisra építhet, hiszen az integrált megoldások szegmensében 50 százalék körüli piaci részesedést birtokol.

Azt még nem tudni, hogy gondolkodnak-e a Multi-GPU technológiák támogatásán, illetve kifejlesztésén. Valószínű azonban, hogy a CrossFire és az SLI mellett itt is újabb vetélytárs jelenik meg.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások