FIFA 2008: megvennéd?

FIFA 2008: megvennéd?

2007. június 12. 11:34, Kedd
Nehéz az EB-selejtezők után néhány nappal indulatok nélkül írni a játékról. Bár igazából hálásnak kellene lennünk, hiszen az EA nélkül sosem tapasztalhatnánk meg, hogy milyen is egy csapattal a Bajnokok Ligája főtáblájára kerülni, netán egy ország nemzeti tizenegyével kijutni egy nívós világversenyre.

A FIFA '94 volt első olyan játék, amely már-már igazi 3D-ben jelenítette meg a futballt. Igazából még az 1993-ban megjelent játék is egy ügyesen turbósított izometrikus nézettel operált, mégis milliók próbáltak szerencsét a virtuális világbajnokság nehéz mezőnyében. A gyorsan jött siker sajnos elkényelmesítette az EA Sportot, és 1998-ig mindössze ráncfelvarrásokkal tömte tele zsebeit. Aztán 1998-ban történt valami. Sokak egybehangzó véleménye szerint megszületett a sorozat leghangulatosabb, és összeszedettebb epizódja, amely a világbajnokság tiszteletére, a Road to World Cup '98 után World Cup '98 néven vésődött be a köztudatba.

Az egyedi ötletek, a részletes kidolgozás és a fantasztikus hangulat miatt a program mnden szaklapnál 90% körüli eredményt ért el. Kilenc év telt el a neves cím óta, ám azóta sajnos egyetlenegy kiemelésre méltó résszel sem örvendeztettek meg minket a fejlesztők. Persze a szokásos minimális grafikai tuning mellett az adatbázisok frissültek, és a méregdrágán megvett jogok révén mindenki saját tulajdon nevével szerepelt a programban - ám itt el is fogyott a FIFA tudása.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Talán a legjobbkor csöppent be a Konami Pro Evolution Soccere a képbe. Néhány lelkes programozó olyan játékot alkotott, amely évről-évre a földbe gyűrte az addig egyedüliként trónoló FIFÁ-t. Idén ősszel - ahogy eddig minden évben - jön a csata első tagja, a kihívóvá szürkült FIFA, amely remélhetőleg végre méltó lesz a játék hagyományaihoz.

Az biztos, hogy a 2008-as verzióhoz már erős gépre lesz szükségünk, ugyanis megkapja azt a NextGen motort, amit a PS3, illetve az Xbox 365 tulajok is élvezhetnek majd. Az igazi újdonságot az úgynevezett "Be A Pro" játékmód adja majd amely, az EA Sport játékait erőszeretettel forgató emberek számára már ismerős lehet a Madden NFL-ből. A lényege, hogy a csapat tizenegy emberéből mindössze egyetlenegyet irányítunk majd mi, játékosok. Nem nehéz kitalálni, hogy ez milyen lehetőségekkel kecsegtet többjátékos (internet) módban.

Ez némi RPG ízt ad a játéknak, hiszen a kiválasztott játékossal sok-sok türelem és gyakorlás árán igazi karriert futhatunk be. Ami viszont továbbra is érthetetlenül kimarad a játékból az a teremfoci, amely legjobb emlékeink szerint '97-ben tette tiszteletét a programban.

Klikk ide! Klikk ide!

Az EA-nál a mesterséges intelligencia fejlesztésére most nagyobb hangsúlyt fektettek, és a számítógép által vezérelt játékos összesen 35, úgynevezett "döntés motor" alapján választja ki a helyzetnek leginkább megfelelő mozdulatot. Egy régi hiányosságot is pótoltak az EA-nál. Végre érthető, és értelmes módon végezhetjük el a szabadrúgásokat, amely során a program a védők közelségén keresztül a légnyomáson át, a rúgó játékos fizikai állapotáig mindent bekalkulál.

Az évek tapasztalataiból okulva nem törünk pálcát a játék felett, de nem is dicsérjük agyon. Igazi, mértékadó összehasonlítást pedig csak akkor ejtünk meg, amikor a PES következő része is belép a ringbe, mert az mostanában mindig alaposan megkeveri a lapokat.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások