Sony Ericsson: mobil és konzol egyben?

Sony Ericsson: mobil és konzol egyben?

2007. június 13. 13:04, Szerda
A Sony és az Ericsson közös leánya egy konzol jellemzőit is magába foglaló mobil eszköz szabadalmát nyújtotta be a tengerentúlon, ám tagadja, hogy a PSP új változatát dobnák piacra.

A Szabadalmi Hivatalhoz eljuttatott anyagban egy olyan mobil készüléket említenek, amely megbirkózik a konzolos játékokkal is, egyfajta átmenetet képezve a mobiltelefon és a hagyományos asztali vagy hordozható konzolok között. A hírre több megkeresés is érkezett a gyártóhoz, ám az mélyen hallgat a tervezett újdonságokról, illetve tagadja, hogy a közeljövőben egy PSP-mobiltelefon hibridet jelentenének be.

Merran Wrigley, a cég szóvivője a Reutersnek adott válaszában elmondta, hogy igyekeznek minden lehetőséget megvizsgálni, ám nem fognak olyan megoldásokat alkalmazni a mobiltelefonokon, amelyek lerombolnák a Sony által sikeresen felépített imázst.

Nem tagadta, hogy valamikor a jövőben szóba kerülhet egy játékokra is építő mobiltelefon kidolgozása, ám gyorsan hozzátette, hogy jelenleg nem állnak készen ilyen készülékek bejelentésére. Erre elmondása szerint addig nem is kerül sor, amíg valamilyen kompromisszumra kényszerülnek akár a mobiltelefon, akár pedig a konzol oldaláról.

A PSP esetleges új változatáról a Sony sem beszél, pláne nem egy olyan fejlesztésről, amely mobiltelefonos jellemzőket is magába foglalna. Egy ilyen megoldás létezését a Sony Computer Entertainment amerikai részlegének szóvivője sem tudta megerősíteni, míg a Sony Ericsson némileg bőbeszédűbb volt, igaz egy kissé eltérő termékkel kapcsolatban. Elárulták ugyanis, hogy egy csütörtöki, Berlinben megrendezendő eseményen egy képi és hangi jellemzőkkel egyaránt felruházott terméket mutatnak majd be, ám ezzel kapcsolatban semmilyen további részletet nem említettek.

Egyelőre tehát inkább csak a találgatások folytatódnak, igaz egy újabb bejelentés sem lenne váratlan, hiszen az Apple éppen most készül az iPhone piacra dobására az Egyesült Államokban.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások