A kormány rászállt Michael Moore-ra?

A kormány rászállt Michael Moore-ra?

2007. június 14. 19:13, Csütörtök
Michael Moore sosem számított Bush kedvencének, így nem meglepő, hogy új filmje, a Sicko alakulását árgus szemmel figyelik. Most, hogy közeledik a bemutató dátuma, a kormány szeretné kivetetni a filmből a kényes részeket.

Moore dokumentumfilmjeit sokan szeretik, ám legalább ennyien állítják: a rendező saját érdekeinek megfelelően vágja össze a filmet. Mindenesetre a rendező komoly sikereket ért már el eddig is. A Kóla, puska, sült krumpli Oscar-díjat ért, a Fahrenheit 9/11 pedig jelenleg minden idők legtöbb bevételét hozó dokumentumfilmje.


Moore előadást tart

Új alkotása, mely a Sicko címet viseli, az amerikai egézségügyi rendszert veszi célba. A produkcióból Cannes-ban bemutattak egy 15 perces jelenetet, ami komoly botrányt kavart. Eszerint a Guantanamóban raboskodó Al-Kaida tagjai jobb orvosi ellátást kaptak, mint a 9/11 terrortámadás sérültjei. Moore elment három túlélővel a táborba, ahol azonban megtagadták az ellátásukat.

Az amerikai hatóságok azonban ezt nem nézték jó szemmel. Állításuk szerint Moore engedély nélkül utazott Kubába és ezzel egy 45 éve létező törvényt sértett meg. A rendező viszont azzal védekezik, hogy tényfeltáró riportot folytatott és ehhez nincs szüksége engedélyre.

A további atrocitások elkerülése érdekében Moore Kanadában letétbe helyezte a film egyetlen kópiáját és csak a június 29-i bemutató előtt pár nappal hozzák vissza és kezdik sokszorosítani a filmet.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások