Újabb négy állam tiltotta be a Manhunt 2-t

Újabb négy állam tiltotta be a Manhunt 2-t

2007. június 23. 12:22, Szombat
Nagy-Britannia után újabb négy országban került feketelistára a korábbi véres számítógépes játék folytatása. Ráadásul ismét fellángolt az erőszakos programokról szóló vita.

Mint ismeretes, a Manhunt 2 elődje, a Manhunt ellen is szinte szabályos boszorkányüldözés folyt. Több állam, köztük például Németország betiltotta a programot. A Müncheni Központi Bíróság július 19-ei hatállyal rendelte el a Manhunt összes példányának elkobzását egész Németország területén. Most úgy tűnik, hasonló sors vár a Manhunt második részére is. Oroszország és Nagy-Britannia után ugyanis előbb Írország, majd Olaszország is a játék betiltása mellett döntött. Írországban ez az első program, amit feketelistára tettek.

Az itáliai határozatot maga Paolo Gentiloni, a helyi távközlési miniszter jelentette be. Az indoklás szerint a videojáték "erőszakos, szadista és az erőszakra, illetve gyilkosságok elkövetésére buzdít". Olaszországban azonban a parlamenti képviselők egy része nem elégedett meg ennyivel, azt szeretnék elérni, ha a távközlési minisztériujm ugyanígy járna el más erőszakos és véres számítógépes és videojátékok esetében is. A képviselők arra hivatkoznak, hogy napjainkban több tucat hasonló program kapható a boltokban, amelyekben például a felhasználók a gengszterek bőrébe bújva prostituáltakat gyilkolnak meg és kifosztják őket. A beadványt támogatják a helyi gyermek- és ifjúságvédelmi szervezetek is.



Szintén az erőszakos játékok piacról való száműzését szeretné elérni az osztrák ÖVP. "Ki hiszi, hogy egyetlen program betiltásával eredményt érhetünk el és megoldhatjuk a társadalmi problémákat?" - tette fel a kérdést ugyanakkor Grete Laska, az SPÖ által delegált bécsi alpolgármester. Az erőszakos játékokkal kapcsolatos vita tehát ismét fellángolt. Az Európai Unió azonban egyelőre kivár és nem akar az erőszakos filmekre és a számítógépes játékokra egyaránt vonatkozó egységes tilalmat bevezetni. A Spiegel német magazin tudósítása szerint további két ország, Ausztrália és Új-Zéland is feketelistára tette a Manhunt 2-t.

Persze felmerült a kérdés: ha a Manhunt 2 veszélyes, akkor a Call of Duty például miért nem? Nos, a brit BBFC indoklásából az derült ki, hogy a Manhunt 2-ben ártatlanok halnak meg, míg a Call of Dutyban a játékosok a szövetséges katonák bőrébe bújva a nácikat ölhetik meg, vagyis azokat, akik morálisan vagy társadalmi szempontokból elítélhetők. Amennyiben ezt a logikát követjük, akkor, ha mindez fordítva lenne, akkor minden bizonnyal a Call of Duty-t is betiltanák Nagy-Britanniában. Elég érdekes indoklás.

Ráadásul John Kelleher, az Ír Filmcenzúra Iroda (IFCO) munkatársa szerint a döntés már csak azért is jogos, mert "az egész Manhunt 2 csak gyilkolásból áll".

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások