A zeneipar tart az Apple törekvéseitől

A zeneipar tart az Apple törekvéseitől

2007. július 2. 13:48, Hétfő
A világ első számú kiadójaként számon tartott Universal Music Group elutasította a két évre szóló kizárólagos partneri kapcsolat megkötését az iTunes zenebolttal, így nyitva hagyta ezen lehetőséget a konkurensek számára. A cég meggyengítheti az iTunes helyzetét.

Legalábbis erre a következtetésre jutottak azon szakértők, akik közelebbről is megvizsgálták a kudarcba fulladt egyeztetéseket. Az Apple ugyanis szeretett volna megállapodást kötni a kiadóval, magához láncolva azt a következő két évre, ám a Vivendi tulajdonában lévő Universal erre nem volt hajlandó. Inkább továbbra is fenntartják ezt a lehetőséget, így ugyanis nagyobb eséllyel szerződhetnek a rivális online szolgáltatásokkal.


Ennek megfelelően az iTunes esetében folytatódik az eddigi gyakorlat, vagyis havonta megújuló megállapodásokkal garantálják a tartalmak értékesítését. Ez ugyan nem jelenti az eddigi kínálat beszűkülését, hiszen gyakorlatilag minden marad változatlanul, ám egyértelműen kudarcot jelent az amerikai piac mintegy 70 százalékát uraló Apple számára, amely kizárólagos partneri kapcsolat létrehozására törekedett. Ehelyett nagyjából hasonló szinten maradnak a riválisokkal, vagyis nem tudják megakadályozni, hogy az Universal a konkurenciának is ugyanolyan feltételeket biztosítson.

Többen úgy vélik, hogy az elutasításban nagy szerepet játszott a zeneipar elégedetlensége az Apple törekvéseivel és jelenlegi kiemelt helyzetével kapcsolatban. Vezető körökben ugyanis többször elhangoztak olyan vélemények, miszerint Steve Jobs cége a piac növekedését is visszafogja, amikor ragaszkodik saját készülékeihez, az inkompatibilitáshoz, és igyekszik elkerülni az átjárhatóság kiterjesztését. Az iPhone megjelenése csak rátett még egy lapáttal ezen aggodalmakra, mivel a kritikusok attól tartanak, hogy a készülék még inkább megerősíti a cég uralmát és ilyen irányú törekvéseit.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások