Németország: egyre többen a videokamerák mellett

Németország: egyre többen a videokamerák mellett

2007. július 5. 09:23, Csütörtök
Számos szakember véli úgy, hogy egy biztonsági kamerarendszer kiépítése hatékony megoldás lehet a terrortámadások megelőzésére és az elkövetők kiszűrésére.

Mint ismeretes, a meghiúsított londoni autókba rejtett pokolgép-merényletek és a glasgow-i repülőtér elleni támadás után Wolfgang Schäuble német belügyminiszter sürgette egy videokamerás rendszer kiépítését. A biztonsági kamerákat elsősorban a forgalmas csomópontokon, repülőtereken, pályaudvarokon és kommunikációs központokban szerelnék fel. Wolfgang Bosbach, a CDU belügyi szakértője szintén a kamerarendszer kiépítése mellett tette le a voksát, mondván az nemcsak a hétköznapi bűncselekmények felderítésében, de a terrortámadások megelőzésében is jelentős szerepet játszhatna.

Most kiderült, az ötletet támogatja a másik nagy német párt, az SPD is. "Egy ilyen rendszer kétségtelenül növelné az emberek biztonságérzetét és egyúttal elrettentően hatna a bűnözőkre is, hiszen könnyen kiszűrhetőkké és követhetővé válnának" - mondta Ludwig Stiegler, az SPD frakcióvezetője. Gisela Piltz, az FDP belpolitikai szakértője ugyanakkor elutasította egy a német nagyvárosok egész területét lefedő kamerahálózat kiépítését, de szerinte is hasznos lenne egyes részeken a megfigyelőeszközök alkalmazása.

Szintén a videokamerák mellett érvelt Jörg Menno Harms, a BITKOM német szakmai szervezet alelnöke is. "Nem elegendő csupán a jelenleginél több kamerát felszerelni, a cél az, hogy ezeket a cselekményeket már a kezdetüktől fel lehessen deríteni. Fontos lenne az is, hogy intelligens rendszereket használjanak, amelyek képesek a megfigyelt személy mozgásának nyomon követésére és elemzésére. Amennyiben például a biztonsági szoftver érzékeli, hogy egy bőrönd hosszabb ideig gazdátlanul áll egy peronon, azonnal automatikusan értesíti a rendőrséget" - összegezte véleményét a BITKOM alelnöke.

A BITKOM adatai szerint csak tavaly a kormányzati hivatalok 16, más cégek pedig 169 millió eurót költöttek Németországban videokamerás biztonsági megoldásokra. Nagy-Britanniában viszont az ellenőrző eszközök beszerzésére 2006-ban 545 millió eurót, a kamerák vásárlására 116 millió eurót fordítottak. A szigetországban több ezer videokamera van felszerelve, Németországban viszont jelenleg csupán 200 utcát és teret figyelnek meg ilyen módon.

Nagy-Britannia egyébként az adatgyűjtés Mekkájának számít. A világ egyetlen államában sem folynak olyan intenzitással és nagy számban a megfigyelések, mint ott. Tavaly novemberben Richard Thomas brit információs biztos Surveillance Society című 102 oldalas tanulmányában kritizálta a jelenlegi helyzetet. Egy átlagos brit állampolgárt naponta körülbelül 300-szor fotóznak le vagy vesznek fel a szalagokra. Ezenkívül a biztonsági rendszerek naponta 35 millió gépkocsi adatait jegyzik fel, a nemzeti DNS-adatbankban pedig már 3,5 millió ember adatait tárolják. Emellett hatmillió állampolgár ujjlenyomata is a szigetországi hatóságok birtokában van.

Mindezek tükrében már senki sem lepődött meg, amikor idén január végén kiderült, hogy a brit belügyminisztérium legújabb tervei szerint az utcai lámpákba röntgenkamerákat szerelnek, amelyek képesek lesznek belátni az alattuk elhaladó vagy a közelükben tartózkodó személyek ruhái alá is.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások