Tesztelésre készen az olimpia számítógépes rendszere

Tesztelésre készen az olimpia számítógépes rendszere

2007. július 18. 15:31, Szerda
A 2008-as pekingi olimpiai játékok informatikai rendszere a friss hírek szerint megfelelő állapotban van az átfogó tesztek megkezdéséhez, vagyis az utolsó fázishoz. Három éves munka közeledik ezzel a végéhez.

A kiépítésért és működtetésért felelős Atos Origin 2004 novemberében, vagyis még az előző olimpia évében kezdte meg a munkát a pekingi rendszeren. A magasabb szintű architektúra 2005 közepén nyerte el végső formáját, ezt követően már az egyéb részletek kidolgozása, valamint az egyes rendszerek összekapcsolása történt meg. A legfrissebb hírek szerint a teljes infrastruktúra készen áll a tesztelések megkezdésére.

Ez a hálózat több mint 60 helyszínen összesen mintegy 900 szervert, 7 ezer PC-t, valamint ezernél is több hálózati és biztonsági berendezést foglal magába. Az előzetes tesztek már tavaly elkezdődtek, hiszen a pekingi integrációs központban folyamatosan mintegy 100 szakember végzi ezt, ám a legfontosabb állomás most következik. Augusztusban ugyanis az egyes versenyek helyszínein hajtják végre a fontosabb teszteket, majd ezt követően a rendszer terhelhetőségét vizsgálják majd. Ez utóbbira mindenképpen szükség van, még mielőtt élesben is beüzemelik a hálózatot.

Az előzetes számítások szerint a játékok alatt nagyjából mintegy 3500 fős informatikai csapat veszi majd igénybe a rendszer szolgáltatásait, vagyis közvetlenül ennyi embert kell majd kiszolgálni. Az Atos Origin legnehezebb feladata a kiépítés alatt a határidő betartása, ezt ugyanis a legvégső esetben sem lehet módosítani, egy komolyabb csúszás megengedhetetlen.

Az már most biztos, hogy a rendszer jó részét igyekeznek majd egyéb úton-módon felhasználni a játékok után. A telekommunikációs infrastruktúra helyben marad és az egyes városok kapják meg mintegy örökségként, az egyéb felszerelések - így például a számítógépek, szerverek - pedig elsősorban oktatási és egészségügyi intézményekbe kerülnek majd.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások