2007. július 19. 22:43, Csütörtök
Az internet keresőt működtető Google második negyedévi adózott eredménye meghaladta az egy évvel korábbit, de a növekedés kisebb volt a szakértők által vártnál.
Emiatt a cég árfolyama a tőzsdeidőn túli kereskedésben közel 5 százalékkal esett.
A New York-i tőzsde csütörtöki kereskedésének a leállítása után a Google arról számolt be, hogy a második negyedévi adózott eredménye 925 millió dollár, részvényenként 2,93 dollár volt, ami 28 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi 721,1 millió dollárt, részvényenként 2,33 dollárt.
A cég bevétele 58 százalékkal 3,87 milliárd dollárra nőtt a tavalyi második negyedévi 2,46 milliárd dollárról.
A szakértők 3,01 dolláros részvényarányos eredményre és 3,87 milliárd dollár bevételre számítottak.