Kamerák kerülnek a Baranya megyei rendőrautókba

Kamerák kerülnek a Baranya megyei rendőrautókba

2007. július 25. 17:11, Szerda
Kamerákkal szerelnék fel a járőrautókat Baranya megyében. A kamerák sebességet nem tudnának mérni, de a közlekedési eseményeket, illetve a járőri intézkedéseket folyamatosan rögzítenék, ezért bizonyítékkal szolgálhatnak. Jászladány négy térfigyelőkamerát kap.

A közlekedési eseményeket folyamatosan rögzítő digitális kamerákkal szereli fel autóit a rendőrség Baranyában, hogy lefülelje a szabálysértőket, megelőzze a baleseteket. "Már megkezdtük az első három, egyenként kétszázezer forint értékű kamera tesztelését, s azt tervezzük, hogy járműveink többségét ellátjuk ilyen szerkezettel" - mondta az MTI-nek Gál Jenő balesetmegelőzési főelőadó.

Ismertetése szerint a szélvédőre erősíthető, széles látószögű kamera sebességet nem mér, de folyamatosan rögzíti a közlekedési eseményeket. Ha memóriája megtelik, felülírja a korábbi felvételeket. Amennyiben a rendőr szabálytalanságot lát, egy gombnyomással az eseményt megelőző tizenöt másodperctől visszamenőleg tárolhatja az információkat, amiket később bizonyítékként használhatnak fel.

A kamera alkalmas arra, hogy a rendőri intézkedésekről is felvételeket készítsen. A járőrautóba szerelt kamera és a rendőri intézkedésről való felvételkészítés az Egyesült Államokban bevett szokás. A Baranya megyei rendőrök emellett egy fix kamerát telepítenek a Pécs és Komló közötti út mentén, Árpádtető közelében. A kamera balesetek esetén ötórányi, a forgalomról készített felvételt is képes tárolni.

A Pécs és Komló közötti hegyi, kanyargós, kétszer kétsávos szakaszon gyakoriak a balesetek, legutóbb két motoros ütközött össze. A száguldozó, balesetet okozó motoros felvette az esetet, ami így nagy visszhangot váltott ki. A rendőrség a gyártó megkeresését követően döntött a kamerák vásárlásáról.

Jászladány központjában egymillió forintból szerelnének fel térfigyelő kamerákat. A pénzt az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumtól kapta a teleülés a "Biztonságos település" cím odaítéléséért. A nagyközségben az utóbbi években számottevően javult a közbiztonság, csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma és duplájára emelkedett a rendőrség által felderített esetek százalékos aránya, de ez az a terület, ahol mindig lehet javítani, közölte az MTI-vel Dankó István polgármester.

A négy térfigyelő kamera Jászladány központját, többek között forgalmas útkereszteződését figyeli majd, a vevőberendezéseket a helyi rendőrőrsön helyezik el. Az átadás augusztus 20-án történik. Jászladány az idei országos polgőrnapon elnyerte a "Polgárőr település" oklevelet, amellyel a helyi polgárőr egyesületnek egy, a határőrségtől "leszerelt" terepjáró gépkocsi jár jutalmul.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások