2007. augusztus 6. 12:47, Hétfő
A
Die Hard 4.0 - Legdrágább az életed direktora, Len Wiseman két, abszolút sikervárományos film direktori székét is megkapta. A
Gears of War az X360 egyik legnagyobb sikerjátéka, a
Menekülés New Yorkból pedig egy klasszikus John Carpenter-film remake-je lesz.
Wiseman nevét a hazánkban forgatott
Underworld kapcsán jegyezhettük meg. A rendező idén bebizonyította azt is, hogy képes egy régimódi akcióhőst is feltámasztani és a
Die Hard 4.0 - Legdrágább az életed a producereket is meggyőzte a direktor képességeiről és hamarosan újabb kultikus figurát vehet kezelésbe.
Jó filmeket készíthet és még a neje is parádés
Wiseman kapta ugyanis a New Line Cinema gondozásában készülő
Menekülés New Yorkból remake-jének rendezői feladatát. John Carpenter klasszikusa úgy tűnik, jó kezekbe került. A főszereplő, Snake Plissken alakját a
300 sztárja, Gerard Butler öltheti magára. A forgatókönyv kész, a bemutató 2009-re van datálva.
Wiseman emellett a stúdió másik zászlóshajójának vezető pozícióját is megkapta. A
Gears of War az X360 eddigi legnagyobb sikere, a megfilmesítés jogát a New Line szerezte meg. Ennek a produkciónak is Len Wiseman lett a rendezője. A forgatókönyv már itt is kész, a bemutató szintén 2009-ben esedékes.
Emellett Wiseman jegyzi az
Underworld harmadik részét, valamint a 20th Century Fox is vele képzeli el a
Die Hard ötödik részét.