Ruiz: hat hónapot késett a Barcelona

Ruiz: hat hónapot késett a Barcelona

2007. augusztus 21. 18:06, Kedd
Hector Ruiz, az AMD első embere elismerte, hogy a bonyolult felépítésből fakadó hibák miatt hat hónapot csúsztak az új Opteronokkal. A cég azonban jobb teljesítményt ígér és az Intel megbüntetését várja.

Ruiz a San Jose Mercury News-nek adott interjúban első alkalommal ismerte el, hogy komoly csúszást voltak kénytelenek elszenvedni a Barcelona magos szerverchipek fejlesztése során. Ez a magyarázat szerint főként a processzorok bonyolult felépítéséből adódik, amely számos hibát okozott, fontos időt rabolva el a fejlesztőktől, akik ezen hibákra voltak kénytelenek koncentrálni.

Közismert, hogy a két processzorgyártó eltérő utat választott a négymagos generáció kifejlesztésénél. Az Intel a jól bevált módszerrel két ikermagos lapkát forrasztott egybe, amely jóval egyszerűbb felépítésű és kevesebb időt igényel, az AMD viszont egyetlen lapkára sűrít össze négy magot, amely bonyolultabb és időigényesebb feladat. Jól mutatja ezt a hat hónapos csúszás és az a magyarázat, miszerint az előzetesen vártnál jóval több hibával voltak kénytelenek megküzdeni. Az AMD egy jóval erősebb végeredményt ígér, míg vetélytársuk inkább a gyors megjelenésre helyezte a hangsúlyt.

Az eddigi fejlemények alapján bevált az Intel elgondolása: ismét elsőként jelentek meg az új sorozattal és a folyamatos árcsökkentésekkel alaposan odavágtak az AMD-nek, amely új termék hiányában egyébként is nehezen tartotta a lépést a szerverek szegmensében. Mindazonáltal a cég vezetése - élén Hector Ruiz vezérigazgatóval - abban reménykedik, hogy a Barcelona megjelenésével könnyebb lesz a helyzetük és jóval erősebb pozícióból folytathatják a versenyfutást.

Az interjúban szó esett az Intel elleni vádakról és trösztellenes akciókról. Ezzel kapcsolatban Ruiz elmondta, hogy egyértelműen törvénysértésről van szó, ezért számítanak a hivatalos vádemelésre az Egyesült Államokban, és egy olyan döntésben reménykednek, amely egyszer és mindenkorra véget vet ezen üzelmeknek. A pénzbüntetés nem elsődleges cél, ám arról már nem beszélt a vezérigazgató, hogy pontosan hogyan is képzeli el az Intel megbüntetését.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások