2007. augusztus 26. 09:07, Vasárnap
A japán elektronikai konszern olyan bioelemet fejlesztett ki, amely az energiát enzimek segítségével cukorból és szénhidrátokból nyeri.
A prototípusok 50 mW áramot
állítottak elő és négy összekötött eszköz elég volt egy MP3-lejátszó működtetéséhez.
Az áramfejlesztésben az enzimeken kívül egy áramot vezető fém is segít. Az enzimeket az anódok közelében helyezték el, míg a Sony által újonnan létrehozott katódrendszer a megfelelő mennyiségű levegő biztosításáról gondoskodik.
Az 50 mW-os érték elérését egy optimalizált elektrolit teszi lehetővé. A Sony szerint eddig ilyen nagy árammennyiséget még soha nem tudtak előállítani a világon passzív bioakkumulátorokból.
Amíg azonban a bioelemből sorozatgyártott termék lehet, még sok időnek kell eltelnie. Így például a kutatóknak meg kell oldaniuk az enzimkoncentráció állandóan magasan tartását, ezenkívül javítani akarnak a katódrendszeren is.
A vállalat kutatói az eddigi eredményeiket a Bostonban megrendezett 234. American Chemical Society rendezvényen mutatják majd be.
Nem ez volt az első alkalom, hogy a szakemberek a cukor alternatív felhasználását vizsgálták. Korábban az Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériumának tudósai
Oroszországban nyilatkoztak úgy, hogy szerintük megvan a módszer a növények természetes cukrainak petróleum alapú vegyületekké történő közvetlen átalakítására, így üzemanyag készíthető a glükózból és a fruktózból.