Októberben készül el a Márai kisregényének filmváltozata

Októberben készül el a Márai kisregényének filmváltozata

2007. augusztus 27. 19:35, Hétfő
Várhatóan október végén fejezik be a Márai Sándor kisregényéből, az Eszter hagyatékából készülő magyar filmet. Az alkotók szeretnék, ha munkájuk a jövő évi 39. Magyar Filmszemle nyitófilmjeként debütálna.

Sipos József, a produkció rendező-producere a vágási munkálatok megkezdésének kapcsán számolt be minderről. Az első, Márai-műből készülő magyar mozifilm forgatása csaknem egy hónapon át tartott: július 20-án kezdődött és augusztus 17-én fejeződött be a badacsonyi hegyoldalban, egy húszas-harmincas években épült villában. A producer elmondása szerint az 1939-ben játszódó regény világába tökéletesen illeszkedik a helyszín.

"Az volt a célunk, hogy a filmben Magyarországot is megmutassuk. Az volt az érzésünk, hogy ez a film el fog jutni Európában sokfelé, hiszen Márainak ez a kisregénye Európában is nagyon népszerű " - mondta Sipos József. A magyar produkció 180 millió forintba kerül, elkészítését az Országos Rádió és Televízió Testület támogatta, a Magyar Mozgókép Közalapítványnál nem is pályáztak.

Sipos József kiemelte: az Eszter hagyatéka nehezen megfilmesíthető történet, olyan kamaradarab, ahol az arc, az emberi játék fontos. "Akciómentes film, ahol már az is akció, amikor egy ablakot kinyitnak" - tette hozzá a főszereplőt, Cserhalmi Györgyöt idézve. "Márai az emberi lélek történetéről mesél a filmben, olyan furcsa dolgokról, amik nap mint nap megtörténnek velünk. A regénynek az a varázsa, hogy olyan tisztaságot hoz vissza az egyik oldalon, és valami olyan gazemberséget a másik oldalon, amivel nap mint nap találkozunk ma is. Az emberek a napi életüket látják megelevenedni. Az ember életének van egy küldetése, amit be kell töltenie - erről szól a regény" - magyarázta a rendező-producer.

A filmben Eszter szerepében Nagy-Kálózy Esztert láthatják a nézők, Lajos figuráját pedig Cserhalmi György eleveníti meg. Játszik továbbá Udvaros Dorottya, Hámori Gabi, Törőcsik Mari, Szilágyi Tibor, Eperjes Károly, valamint Áron László. Az Eszter hagyatéka várhatóan október végén, november elején kerül a magyar mozikba. "Szeretnénk, ha külföldi A-kategóriás filmfesztiválokra beválogatnák, és biztos lesz külföldi bemutatója is" - tette hozzá Sipos József.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások