2007. augusztus 28. 18:34, Kedd
Brandon Routh feltett a netre némi infót a készülő
Superman: Man of Steel című folytatásról. Eszerint újabb látogató érkezik Superman szülőbolygójáról a Földre, valamint Lex Luthor mellett egy Braniac nevű gonosz próbálja megölni a szuperhőst.
Számos pletyka látott már napvilágot eddig is a készülő
Superman: Man of Steel című alkotásról, ám ma maga a főszereplő, Brandon Routh hozott nyilvánosságra pár részletet.
Az első szerint Lex Luthor ezúttal nem egyedül tör szuperhősünk életére, hanem kap egy, Clark Kent szülőbolygójáról származó társat is.
A Braniac néven ismert gonosz azonban átveri Luthort is, átveszi a cégei irányítását és foglyul ejti Jasont, így próbálván rávenni
Supermant egy végső összecsapásra. Routh hozzátette: A
Superman visszatér kritikusai is elégedettek lesznek a folytatással.
A
Superman: Man of Steel rendezői székében visszatér az
X-Men első két részét készítő Bryan Singer, a főszerepben ismét Brandon Routh és Kate Bosworth lesz látható.