Már több ezer internetkávézó-hajléktalan van Japánban

Már több ezer internetkávézó-hajléktalan van Japánban

2007. augusztus 30. 12:14, Csütörtök
A kormány számára készített legfrissebb felmérés szerint a szigetországban már kereken 5400 olyan állampolgár van, aki rendszeresen internetkávézókban húzza meg magát.

Az 5400 személy egyharmada 20 és 30 év közötti és nekik egyáltalán nincs bejelentett lakcímük. Ezek az emberek nappal ugyan dolgoznak, de éjszakánként rendszeresen internetkávézókban húzzák meg magukat. 23 százalékot tesznek az 50-es korosztály tagjai, akiknek a többsége naponta alkalmi munkákból tartja fenn magát vagy munkanélküli. A japán egészségügyi minisztérium úgy szeretne segíteni ezeken az embereken, hogy munkahelyet keres nekik, ahol egyúttal szállást is kapnak.

A probléma idén júniusban kapott sajtóvisszhangot, amikor kiderült, hogy egyre több japán alszik és tisztálkodik Tokióban az internetkávézókban, mert nem bírják fizetni a magas lakásbérleti díjakat. A legtöbb internetkávézó-hajléktalan annak a gazdasági válságnak és megváltozott hagyományos munkaetikának az áldozatai, amely Japánt egy évtizeddel ezelőtt érte el. Az érintettek többségének nincs állandó munkája, alkalmi megbízásokból tengeti az életét. Akkor úgy becsülték a szakemberek, hogy már több mint kétmillióan élnek így. Szerencsére erről nincs szó, de a helyzet súlyos, a hajléktalanok közül sok ugyanis depressziós vagy más betegségben szenved.

A mostani felmérést júniusban és júliusban összesen 1173 internetkávézóban végezték el a szakemberek és több ezer embert kérdeztek meg. A hajléktalanok több mint a háromnegyede férfi, több mint felük elveszítette a munkahelyét, ezután került az utcára. 14 százalékuk családi okokkal indokolta a döntését. A megkérdezettek havi átlag jövedelme 113 000 jen, ami 715 eurónak felel meg. Egy tokiói internetkávézóban öt óra 3000 jenbe, vagyis 20 euróba kerül. 200 jenért egy fél óra alatt bárki lezuhanyozhat és akinek van pénze, az akár új alsóneműt is vásárolhat magának.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások