Kártérítést fizet egy kínai DVD bolt kalózkodás miatt

Kártérítést fizet egy kínai DVD bolt kalózkodás miatt

2007. szeptember 3. 23:52, Hétfő
A 20th Century Fox és még öt másik hollywoodi filmstúdió javára összesen 25 500 dollár (mintegy 4,7 millió forint) kártérítés megfizetésére köteleztek egy hamis DVD-ket árusító pekingi üzletet.

A pekingi bíróság honlapján megjelent közlemény szerint a hamisított filmek között a Gyűrűk Ura és a Holnapután című alkotás is szerepelt, a többi érintett filmgyártó nevét azonban nem fedték fel. Kínában a kalózkiadások igen népszerűek. A perben szereplő, egyébként legálisan működő DVD-bolt mellett számtalan, kalózkiadásokat kínáló utcai árus működik.


Kína kapcsolata a termékhamisítások miatt lett feszültebb Washingtonnal, amely áprilisban a Kereskedelemi Világszervezetnek (WTO) elküldött keresetlevelében Pekinget azzal vádolta, hogy a szerzői - és más szellemi termékekhez fűződő tulajdoni - jogok védelmének elmulasztásával megsértette a kereskedelmi egyezményt.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások